Év tanára-jelölt: Juhász Jánosné

Rovat

Megosztás

Juhász Jánosnét, a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum igazgatóját, magyar-, történelem- és filozófiatanárát, diákjai jelölték a 2019-20-as tanév Év tanárának díjára!

Juhászné már 37 éve tanít, ebből 35 éve a mezőkövesdi iskolában, aminek 15 éve igazgatója is.

A tanárnő amellett, hogy az anyagot érthetően és szigorúan leadja, türelmes és igazságos. Nem osztályoz “pofàra”, mindenki azt a jegyet kapja, amit megérdemel. Viszont, ha valakinek problémája van a felkészüléssel, elmondhatja azt, megérti és megpróbál megoldást keresni. Mindezek mellett remekül végzi az igazgatói feladatokat is. Az iskola rengeteget fejlődött minden értelemben Juhászné felügyelete alatt. Többször volt már érettségi elnök is. Sokoldalú és elhivatott pedagógus – írták róla.

Ismerjétek meg!

Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza?

A motiváció egyértelműen az általános iskolai tapasztalatokhoz kötődik. Egy kis falusi iskolában tanultam, de nagyon jó tanárok irányításával. Különösen igaz ez a történelemtanárra, aki olyan lelkesedéssel tanította a tárgyat, hogy az magával ragadott.

Milyen tanítási módszereket tart a legmegfelelőbbnek az óráin?

Minden csoport más, ezért más-más módszer lehet eredményes. A tantárgyaimból adódóan elengedhetetlen a frontális munka. Jól működik, mikor irányítottan, kérdések alapján kell feldolgozni anyagot. A tanulói kiselőadás, kisebb projektmunkák, önálló kutatások, a tanulók által készített bemutatók, csoportmunka, vita, de arra is volt példa, hogy egy történelmi eseményt eljátszottak a tanulók.

Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?

Nagyon fontos. Ismerni kell a háttérben lévő okokat is, s ez csak akkor lehet, ha a diák bizalommal van a tanár iránt.

Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?

A tréfás megközelítése a dolgoknak gyakran segít. De ez magától a helyzettől is függ.

Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?

Végzősöktől elbúcsúzni mindig nehéz.

Szintén nehéz a tanulónak elégtelen osztályzatot adni, megbuktatni.

A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghez vinni?

Szeretnék fejlődni a digitális kompetenciáim területén, hogy jobban fel tudjam ezt használni a tanítás során.

Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?

A siker sokféle lehet. Országos verseny döntőjébe jutott tanítványom (Szép magyar beszéd).
Siker az is, mikor egy diákom úgy megy be a városi könyvtárba, hogy konkrét könyvet kér, amelyet én ajánlottam- és ezt el is mondja a könyvtárosnak.
Siker az is, mikor egy problémás diákom eljut az érettségiig, majd sikeresen továbbtanul.

Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl, milyen feladata van a diákokat érintően?

A tanórán kívüli tevékenységek is fontosak. Közösségi programok, versenyek, kirándulások, szakköri lehetőségek. Ezek a tanulók személyiségének kibontakozását segítik, ugyanakkor a tanár új arcát ismeri meg a diáknak.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta