Simon Lászlót, a várpalotai Bán Aladár Általános Iskola tanárát, aki tanítóként környezetismeretet, matematikát, testnevelést, éneket, technikát és etikát is oktat, diákjai jelölték a 2019-20-as tanév Év tanárának díjára!
Nála jobb tanárral még nem találkoztam. Ha kell szigorú tud lenni, viszont nagyon sokat poénkodik – írták róla.
Ismerjétek meg!
Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza?
Nagy hatással volt rám az első osztályos tanító nénim, már kisiskolásként tanítósdit játszottam otthon és füzeteket “javítottam”. Az évek múltával még jobban elmélyült bennem a gondolat, hogy tanítani szeretnék, s középiskolásként már azt is tudtam, hogy a 8-10 éves korosztály áll hozzám legközelebb. Így a tanítói pályát választottam. 1984-ben kezdtem tanítani és azóta is ugyanabban az iskolában, a várpalotai Bán Aladár Általános Iskolában dolgozom. Most kezdem 36. tanévemet.
Milyen tanítási módszereket tart a legmegfelelőbbnek az óráin?
Az alsós korosztály nagyon fogékony és igen jól motiválható, így többféle módszert ki lehet próbálni velük. A hagyományos frontális osztálymunka mellett, nekem leginkább a kiscsoportos – 3-4 fős – és a páros feladatmegoldások jöttek be. Ezekben szerepet kap a kooperatív tanulás és az együtt gondolkodás. Szeretek a gyerekek saját tapasztalataira, élményeire támaszkodni, így rendszeresen vannak “beszélgetős” óráink is.
Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?
Kiemelkedően fontosnak tartom. Sőt, a legfontosabbnak! Amikor egy kis elsős belép az iskolába, számára én nemcsak a tanító vagyok, de a suliban a szüleit is helyettesítem. Felelősséggel tartozom értük, szeretetet és érdeklődést várnak tőlem, s ha megkapják, ők is ezt adják vissza. Pályám során végig azt tapasztaltam, hogy a gyerekek mindig azokat a tantárgyakat szerették legjobban, ahol a tanárt is szerették. A pedagógus az egész személyiségével tanít és nevel, de ez csak akkor lehet sikeres, ha partnerként tekint a gyerekekre és a szülőkre egyaránt.
Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?
A legfontosabb szerintem az őszinteség. Nincs hibátlan és tévedhetetlen ember, a nevelő sem az, s ezt a diákoknak is látniuk kell. Magam is követtem el hibákat, hoztam rossz döntéseket munkám során, de a következményeket mindig megbeszéltem a gyerekekkel, s ha kellett, bocsánatot is kértem. A lényeg, hogy hiteles és önazonos maradjon az ember, és ne szerepet játsszon. A gyerekek előtt úgyis lebukik.
Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?
Számomra talán a búcsúzások, amikor negyedik osztály végén tovább kell engedni egy jó kis gyerek csapatot felsőbe. Négy év alatt igazán meg lehet ismerni a tanulókat, hozzám nőnek, megszeretem őket és nehéz megválni tőlük.
A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghez vinni?
Közeledek a 60. évemhez, tehát nagy változtatásokat már nem tervezek. Egyébként is jól érzem magam a bőrömben. Talán a digitális kompetenciámon kellene még csiszolni, főleg a járványügyi helyzetre való tekintettel.
Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?
Sok mindent kipróbálhattam a hosszú évek alatt, és hálás lehetek a sorsnak, mert szinte mindig jó osztályokat és megszámlálhatatlan csillogó szemű, szeretnivaló gyermeket sodort az utamba. De pár évvel ezelőtt lett egy első osztályom, – szó szerint, mivel 48 évesen kaptam életem első “első” osztályát, addig csak 3-4-ben tanítottam – melyre azt szokták mondani, hogy csak egyszer adatik meg az ember életében. Nos, nekem megadatott, s szerelem volt első látásra! Fantasztikus, inspiráló négy évet tölthettem velük, melyben olyan dolgokat is megvalósíthattunk együtt, melyekre addig nem is gondoltam. Csodálatos kis emberek voltak szőröstül-bőröstül! Máig azt tartom legnagyobb sikeremnek, hogy velük dolgozhattam. Egyébként van egy gyanúm, hogy a jelölést is nekik köszönhetem.
Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl, milyen feladata van a diákokat érintően?
Szerintem, a szigorú értelemben vett tanítás csak az egyik feladata a pedagógusnak. A mai – egyre embertelenebb és ridegebb – világban különösen fontos, hogy a nevelő ne csak az eszét pallérozza a rá bízott gyerekeknek, hanem a lelküket is gondozza. Mindenekelőtt hallgassa meg őket, örüljön, nevessen velük együtt, de ha kell, biztosítsa őket megértéséről, empátiával forduljon a gyerekek és szülők felé. Saját tanári példaképeim is azok a pedagógusok voltak, akik nemcsak a tanítványt látták bennem, hanem az embert is.
