Ez a TI véleményetek a szüzesség elvesztéséről!

Rovat

Megosztás

Örömmel láttam, hogy a Buliban elvesztett szüzesség- ciki vagy sem? című anyag hatalmas érdeklődést váltott ki, és nagyjából ezer szavazat érkezett az ott feltett kérdésre. De lássuk, mi volt ez, és mit gondoltok ti!

A kérdésünk a következő volt: Szerinted ciki odaadni a szüzességet egy egyéjszakás kaland során? A válaszok egészen változóak voltak, de három lehetőség között oszlottak meg leginkább a szavazataitok. Közel egyharmadotok gondolja úgy, hogy aki elsőként egy ilyen kalandot választ, az csakis könnyűvérű lehet. Természetesen benne van a pakliban, hogy tényleg, de szerintem ne ítéljünk elsőre. Bárhogy is élje valaki a szexuális életét, érzései, érzelmei akkor is vannak. Az pedig, hogy úgy él, ahogy, azt csinálja, amit, nem is biztos, hogy ránk tartozik. Persze ettől még gondolhatjátok bárminek, hisz ahogy neki joga van bármit tennie, úgy nektek is jogotok van bármit gondolni.

Többségetek azonban egyetért a fenti sorokkal, ugyanis majd 60% közületek  azt mondta, nem ciki egyéjszakás kaland során elveszíteni a szüzességet. Az persze más kérdés, hogy többetek annak ellenére, hogy elfogadja azt, hogy van ilyen, és nem nézi le a másikat ezért, magának mégsem ilyet képzel. De ez teljesen normális, sőt, semmiképpen sem buzdítanék senkit arra, hogy ez legyen a célja, hisz valóban nincs annál jobb, mint egy komoly kapcsolatban, bizalommal, szerelmesen odaadni magunkat, befogadni a másikat. Azonban az nagyon pozitív, ha nem ítélkezel!

Voltak többen köztetek, akik bátran vállalták: velük pontosan így esett meg az első alkalom. Persze a válaszadás teljesen anonim, mégis szép dolog, hogy vállaljátok, és megosztjátok velünk ezt az intim információt. Köszönjük!

Összességében tehát jó látni, hogy nyitottak és elfogadóak vagytok, látjátok, hogy a világ színes, és sok útja lehet a szerelemnek, amik közül nem feltétlenül csak az a jó, amit mi annak látunk.

Ha pedig érdekel egy lány vallomása arról, hogy milyen volt a szüzességének elvesztése egy futó kaland során, akkor kattints ide!

Legújabb összeállításunkat az egyéjszakás kalandokról pedig itt olvashatod!

Ez a ti véleményetek a szüzesség elvesztéséről!
Érdekelne-e egy interjú olyan lánnyal, aki komoly kapcsolatban vesztette el a szüzességét?

 

Kép: pinterest

 

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

77,207RajongóLike
177,760KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta