Ezért ne igyál alkoholt az iskolában

Rovat

Megosztás

Szeretjük, hogyha Andriska, a kollégánk is szerepel a Juventus Radiotours műsorában. Nem csak a humoros nevetése, de a lehengerlő történetei miatt is van miért várni a beszámolóit.

Nem rég az éjszakai élettől zengett a RadioTours műsora, amelyben nem csak a Középsuli sorozat szereplői ültek a mikrofon mögé, de a Középsuli színes rovat vezetőjének is felcsendült a hangja a rádióban. Bár ezúttal való igaz nem a legvidámabb történetet mesélte el a hallgatóknak, azonban annál tanulságosabb esetet hallhattunk Andristól.

„Este kilenc órakor volt a kollégiumban a takarodó ideje. Az egyik szobatársam eléggé ittas állapotban ment be. Fogadtak, hogy meg tud-e inni kb. fél liter pálinkát. A kihívást sikeresen teljesítette, de elég rendesen beütött neki az alkohol, így a mentők szállították el, majd a korházban kimosták a gyomrát. Ezt követően még az iskolából is kicsapták őt.”

– mesélte nekem Andris.

Andriska_02

Másokkal is előfordult már, hogy kicsit túlöntötték a poharukban az alkoholt, ilyenkor gyakran ígérik meg maguknak az emberek, hogy soha többé nem fognak alkoholt inni. Andris elmondása szerint ezt a fiatal fiú is megígérte, de ez körülbelül két percig tartott nála.

Andris egyébként azt is elmesélte, hogy neki a „buli” egészen mást jelent, mint a legtöbbeknek. Számára egy hangulatos, összeülős beszélgetés, vagy egy szórakoztató Twister party igazi barátok, fincsi üdítőitalok és rágcsák társaságában legalább akkora buli lehet, mint egy megaparti valamelyik szórakozóhelyen. 🙂

 

Fotó: i.huffpost.com, https://www.youtube.com/watch?v=RWpaX1h4fDM

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta