Fantázia vagy különleges képesség?

Rovat

Megosztás

Biztos veletek is előfordult már, hogy úgy éreztétek, bizonyos dolgokat előre láttatok magatokban. Ez vajon minek köszönhető? A képzelőerőnek, fantáziánk agyszüleményének vagy valami más állhat a háttérben?

Nemrég egy nagyon furcsa érzés kerített hatalmába, aztán próbáltam azzal magyarázni, hogy már megint csak bebeszélek dolgokat magamnak, de fél óra elteltével rá kellett döbbennem, hogy valami különleges dolog történik velem. Ezután sokat tanulmányoztam a tényt, hogy valójában az embereknek létezhet egy úgymond harmadik szem megnevezésű “érzékszerve”. Vajon ez lehet a hatodik érzék? Sokféle megnevezéssel találkozhatunk, akár filmekben is, úgyhogy valami biztos van a dolog mögött. Nos ezt a ti fantáziátokra bíznám, döntsétek el ti magatok, hogy ki mire is képes valójában, de szerintem a határ végtelen lehetőségek halmaza.

hatodik érzék tudat tudatosság valóság érzékszerv harmadik szem csakra tobozmirigy lelki fejlődés-2014-határtalan világ

Egy este nem épp úgy alakultak a dolgok ahogyan szerettem volna, végül a párommal a jó éjszakát kívánó telefonbeszélgetésünk után én egyedül itthon ültem és néztem magam elé mélyen gondolkodva. A következő pillanatban az a kép alakult ki a fejemben, ahogy láttam őt autóba ülni és elindulni és éreztem, hogy közeledik hozzám. Azt mondtam magamnak, hogy már megint csak képzelődök és kétes reményekkel ringatom magam, úgyhogy próbáltam elterelni a figyelmem. A következő fél óra után azon kaptam magam, hogy már meg is érkezett hozzám a szerelmem. Erre csak azt mondtam, hogy tudtam, hogy jössz. Hihetetlenül álomvilágban éreztem magam, hogy ilyen megtörténhet, hogy valamit ennyire pontosan előre lássak. Egy biztos, akkor este megváltozott a dolgokhoz való hozzáállásom, mindenképp pozitív irányba.

Hatodik_erzek

Elvileg ha nagyon összpontosítunk akkor képesek lehetünk ilyen hihetetlennek tűnő dolgok eléréséhez.

perception2r

 

Fantázia vagy különleges képesség?
Te szoktál néha előre látni dolgokat?

 

Szerző: G.Barbi

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta