Galaktikus Pop Turné: The Biebers újabb koncertturnéja

Rovat

Megosztás

A The Biebers hazánk egyik legmeghatározóbb elektronikus tánczenei produkciója Puskás Petivel az élen. Angol nyelvű slágereikkel egyértelműen belopták magukat a fiatalok szívébe. 2016 első felében az ország legjobb klubjaiban lesznek majd láthatóak.

A The Biebers és a Mary PopKids Országos Galaktikus Pop Turnéra indulnak, amelynek állomásai: Sopron, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Veszprém és a végül, de nem utolsó sorban június 10-én a Budapest Park lesz. A két banda jó kapcsolata régi barátságra nyúlik vissza. – Kama-val (Mary PopKids énekes, gitárosa – a szerk.) ezer éve ismerjük egymást, még egy szalagavatón ismerkedtünk meg, ahol mind a ketten külsősként vettünk részt. Ekkor határoztuk el, hogy egyszer majd alapítunk egy közös zenekart. Aztán teltek az évek és Kama-nak lett a Mary PopKids, nekem pedig a The Biebers. Most jött el a közös zenélés ideje! – meséli Puskás Peti.

mpk_x_bievers_galaktikus_pop_turne_event_cover

Az Országos Galaktikus pop turné lezárásaként és egyben a fesztiválszezon nyitányaként a Budapest Parkban ad közös koncertet a The Biebers és a Mary PopKids. Meglepetés vendégek, arany konfetti, vidámság, mélabú és tánc! A budapesti koncertre szóló early bird jegyek május 31-ig kaphatóak.

A „Dance”, a „Sorry”, a „Stay” és a legutóbbi „The Loves How It Taste” című dalokat nem kell bemutatni a hazai klub közönségnek. A műfajukban világszínvonalat képviselő csapat saját bevallása szerint „tradicionális elektronikus tánczenét játszanak részeg fiataloknak”. Ezzel a jelszóval kívánunk felejthetetlen buliélményeket a The Biebers 2016 első felére szervezett koncertjein!

február 20. – Sopron – Hangár Music Garden

február 27. – Miskolc – Helyneken

március 11. – Szeged – Jate Klub

máricus 18. – Pécs – Est Café

március 25. – Győr – Rómer Ház

április 8. – Veszprém – Expresszó

április 15. – Debrecen – Roncsbár

2016. június 10. – Budapest – Budapest Park

 

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta