Green Day lesz Budapesten – mikor meghallottam, majd szétpattantam az örömtől. Aztán mikor eljött a nagy nap, kicsit félni kezdtem, hogy a nagy elvárásaim miatt nem lesz a koncert csalódás. De nem lett az.
Az egész iszonyú látványos volt, mégse hatott gagyin. Volt lángcsóva meg tűzijáték meg konfetti, de mind jókor – hiszen, ahogy Billy Joe mondta, “this is a f*cking rock’n’roll show”. Nem csak ennyit mondott azonban, sok mást, sok komolyabbat is beszélt a koncert alatt. Például felhívta a figyelmet arra, hogy nézzünk egymásra egyenlően, és szeressük az amerikait, a magyart és a szíriait is. Azt kérte a teli Puskástól, mondjuk nemet az egyenlőtlenségekre, a gyűlöletre, Donald Trumpra.
De nem csak szóban volt jelen az elvhűség. Legalább három embert hívtak fel a közönségből énekelni és gitározni. Az egyik srác még a gitárt is megkapta. A zenekar pedig vígan játszott és bulizott a színpadon az idegen rajongókkal. Nem csak feléjük, más zenekarok felé is nyitottak, hiszen több feldolgozás is elhangzott a koncert alatt. Olyan nagy elődök számait is játszotta a Green Day, mint a Rolling Stones vagy a Beatles.
Nem is tudtam, min hatódjak meg a legjobban. Kivetnivaló gyakorlatilag nem is volt a koncertben, talán csak hogy vége lett. Mert minden szimpatikus gesztus és szuperül berendezett színpad mellett a fiúk azt sem felejtették el, hogy jól és lélekből zenéljenek. Mint az első koncertjeiken tehették évtizedekkel ezelőtt.
