Ezt nézed:  / Pszicho, szex / Ha az internet beszélni tudna

Ha az internet beszélni tudna

2018. szeptember 11. /kedd/ 11:30

Vajon rólad mi mindent tudna elárulni az internet, ha beszélni tudna? Életünk során a XXI. században annyi adatot pakolunk fel a világhálóra, hogy azt emberi agy elképzelni sem tudja. Sőt, továbbmegyünk, az ember azt sem képzelné el, hogy a nyaralásunkon feltöltött fotó adatnak számít.

Pedig az is adat. Az is adat, hogy krumplistészta volt az ebéd vasárnap délben. Persze, ez nem a legtartalmasabb, amit esetleg ellened tud fordítani egy másik emberi lény, de azért nem árt vigyázni, hogy milyen személyes adatokat adunk meg a közösségi oldalakon és egyéb internetes felületeket. Még az is adat például, hogy ki az ismerősünk a Facebookon.

Nagyon fontos tehát, hogy személyes és adatainkat óvjuk. Na, persze, az is lehet, hogy egyszer éppen még az a szerencse, hogy adatokat osztunk meg a világhálón.

Éppen most jön majd ki egy film e hónap huszadikán, amiben egy tizenhat éves lány hirtelen eltűnik, és az apa a közösségi médiában és az internet egyéb helyein keres válaszokat. Habár az apa ebben a filmben nemcsak a feltöltött adatokat használja, hanem egyszerre a barátaival beszél chaten, facetime-ozik, és rengeteg információt onnan gyűjt be a lányáról. A film címe Keresés.