Helyesírási vetélkedő | Így versenyeznek az ország legjobbjai!

Rovat

Megosztás

A magyar nyelv helyesírásával biztosan sokan bajlódtok és el sem tudjátok képzelni, hogy valaki/valakik hivatásszerűen válasszák ezt a munkát. A korrektorok, akik különböző médiumokban dolgoznak szövegek ellenőrzésével foglalkoznak, többek között helyesírással és külalakkal. Hogy hogyan tudnak versenyezni? Kiderül!

A Magyar Tudományos Akadémiától kezdve, több tudományos intézmény munkatársai, hivatali és önkormányzati alkalmazottak, valamint hírlapok és magazinok szerkesztőségének dolgozói is képviseltették magukat a Magyarság Házában rendezett korrektorversenyen.

Dr. Minya Károly, a nyíregyházi egyetem oktatója öt évvel ezelőtt találta ki magát a versenyt, mely évről évre egyre több korrektort vonz.

Dr. Balázs Géza vezénylésével, a korrektorversenyt a zsűri elnöke, Prof. Dr. Keszler Borbála nyitotta meg, aki a Helyesírási szabályzat 12. kiadásának főszerkesztője, mely szabályzatot mérvadóként alkalmazzák a szakemberek munkájuk során a mindennapokban, és most a verseny alkalmával is.

A zsűri a verseny során – annak első felében, – a korrektúrázandó szöveget pendrájvon biztosította a versenyzőknek. A feladat nem kevesebb volt, mint tökéletesen korrektúrázni és letisztázni a kapott dokumentum szövegét a helyesírást szem előtt tartva (a stilisztika most nem volt szempont). Az első fordulót követően egy négyoldalas tesztlapot osztottak szét a korrektorok között, amihez nem lehetett segédeszközt használni, így nehezítve az amúgy is tehetséges és elhivatott szakemberek dolgát.

A versenyzők, amíg a javítás eredményére várakoztak, érdekes előadásokat hallgathattak meg arról, hogy milyen furcsaságokra érdemes odafigyelni munkájuk soránt, hogyan lehet kiszűrni az áltudományos híreket a sajtóban, és hogyan változott a média, aminek hatása érezhető a mindennapokban.

A kiértékelést követően, a versenyt a legkevesebb hibapontot szerző korrektor, Fábián György nyerte meg, őt követve a második helyezett Helfrich Judit lett, a harmadik pedig Póla Gergely.

Szakmai hátteret biztosított az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Mai Magyar Nyelvi Tanszék.

A korrektorverseny támogatói: a Magyarság Háza, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Kulturális Alap, Duna Relax Event Hotel, Világszám, Anyanyelvápolók Szövetsége, Magyar Nyelvőr Alapítvány, ELTE Online hallgatói folyóirat és a FrissMédia.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta