Ezt nézed:  / Hírek / Suli / Hihetetlen házi feladatot adott a japán tanár

Hihetetlen házi feladatot adott a japán tanár

A házi feladat nem számtan vagy irodalom volt, csupán annyi, hogy egy kicsit az érzelmeikkel törődjenek a gyerekek.

Japán híres arról, hogy nagyon komolyan veszi az oktatást, ami óriási nyomást gyakorol a fiatalokra. Rengeteg feladat, sok tantárgy, esti iskola, középiskolai, egyetemi felkészítők sora várja az átlag japán gyereket. Mivel a jó eredmény a diploma, a jó állás pedig a társadalmi beilleszkedés alapja, fontos, hogy mindenki jól tanuljon. Ez nagy teher a gyerekeknek és a szülőknek is- írja a Globoport.hu.

Miközben elengedhetetlen, hogy a gyerekek eddzék az elméjüket, fontos az is, hogy hagyjuk őket kicsit a szüleikkel lenni – legalábbis így gondolta egy tanár Japánban. Az egyik szülő a Twitteren tette közzé, hogy általános iskolás lányai milyen feladatot kaptak. Amikor egyik nap hazajöttek a suliból, nem írásjegytan vagy matekfeladat volt a házi.

„Öleled át a szüleidet egy teljes percig!”

Kiderült: a tanárnak megható oka volt arra, hogy erre ösztönözze a fiatalokat.

„Anyukám meghalt, amikor általános iskolás voltam, és amikor meg akartam ölelni, már nem tudtam. Mindenkit meg akarok győzni arról, hogy milyen fontos az ölelés” – mondta a tanár.

A reakciók mind pozitívak voltak – sokak szerint ez a fajta érzelmi fejlesztés is része kellene, hogy legyen az oktatási rendszernek, és mindenhová ilyen tanárok kellenének. Japánban egyébként valóban óriási probléma az érzelemkezelés, a társadalmi integráció és az elidegenedés. A fiatalok magányos életre rendezkednek be, nem ismerkednek, nem randiznak, és nagyon nehezen kommunikálnak egymással. A zárkózottság eredménye az is, hogy a társadalom elöregszik  – mondják a szakértők.

Hihetetlen házi feladatot adott a japán tanár
Te szereted a házikat?

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share