HMA Day – Egy nap K-pop rajongókkal

Rovat

Megosztás

Home Made Asia nevű K-pop cover csapat tavaly csak még népszerűbb lett a szubkultúrában. A csapaton belül létrejött CYC nevű, táncosokból álló formáció ráadásul 2016-ban két díjjal is gazdagabb lett. A 2017-es évet az első hivatalos HMA Day-jel kezdték, melyet a Koreai Kulturális Központban rendeztek meg.

A HMA DAY-ről a csapat vezetőjét, Németh Dávidot kérdeztük.

Miért jött létre a HMA DAY?

Hál’ isten azok körében, akik szeretik az ázsiai zenét, egyre ismertebbek a közösségi oldalaink. Tavaly a Hallyu Hair vezetője vetette fel nekem, hogy legyen egy közönségtalálkozó, mert olyan sokan akarnak személyesen is találkozni velünk. Később arra gondoltam: oké, legyen egy nap, ahol mi ott vagyunk és lehet velünk találkozni. A csapatban azonban van egy programfelelősünk, Szofi, aki a többiekkel közösen végül olyan napot állított össze, ami tele lett vicces, érdekes programokkal. Megmondom őszintén, nem számítottam ekkora érdeklődésre. Alig két hét alatt túljelentkezéssel néztünk szembe, és azon gondolkoztunk, hogy fogunk beférni. Emiatt sokan le is maradtak az eseményről.dscf0004

dscf0005

Miért is jelentkezhettek ilyen sokan?

Nem tudom. Lehetségesnek tartom, hogy tényleg egyre többen vannak, akik kedvelik ezt a csapatot. A másik dolog, hogy a K-pop képes nagyon jól összehozni az embereket. Ezt egy szűk kör szereti ma Magyarországon, a rajongók pedig ritkán találkozhatnak környezetükben olyanokkal, akik szintén érdeklődnek iránta. Az ilyen alkalmakon, úgymond fan-találkozókon összegyűlhetnek, beszélgethetnek és átbeszélhetik, ki melyik K-pop bandát, idolt szereti. Ha itt valaki a biasáról, egy csapatban a maknae-ról beszél, senki nem kérdezi meg: miről is van szó? A helyet biztosító Koreai Kulturális Központ sokat segít nekünk és a rajongóknak is.

Mit is csinál a Home Made Asia, miből kaphattak a látogatók ízelítőt?

A Home Made Asia összes tagja, különösen a CYC csapat mindig azt mutatja az interneten, amit itt is megtapasztalhattak a résztvevők. Hihetetlenül lelkes, vidám fiatalok, akiket egyszerűen jó látni. Ami viszont fontosabb, az a munka, amit egész évben végeznek: táncolnak, énekelnek, keményen dolgoznak a sikerért, szenvednek, megtanulnak minden kudarc után felállni, és persze sok-sok K-popot hallgatnak. Fontos megemlítenem a háttérben dolgozó staffosok munkáját, akik egész évben azért tesznek, hogy minden simán menjen: megalkotják a programok minden egyes részét, időt/pénzt nem kímélve tesznek azért, hogy más jól érezze magát. Videóprojekteket csinálnak, és még sok mindent. Nagyon fontos része a napnak a Hallyu Hair fodrászszalon jelenléte és munkája, hiszen ez az első olyan kezdeményezés, mely kifejezetten K-pop hajakkal, a K-Beauty-val foglalkozik.

dscf0006

dscf0015

dscf0022

dscf0023

dscf0030

dscf0035

dscf0047

Az első hivatalos HMA DAY-en mindenki közösen táncolhatott a csapat tagjaival, lerajzolhatta kedvenceit a fanart workshopon, vásárolhatott fancuccokat a Happy Cherrytől, vagy épp ázsiai nasit a PandaFood-tól.

dscf0102

dscf0103

Azok számára, akik tehetségüket akarták megmutatni, szabad színpad állt rendelkezésre, sőt a K-pop Kvízzel és a tombolával értékes nyereményeket lehetett hazavinni.

dscf0104

dscf0106

A nap folyamán több egész napos küldetés is várt a látogatókra: nyereményért fotózkodhattak a legtöbb HMA taggal, vagy épp megkereshették a rendezvény területén eldugott K-pop idolok képeit. Azok számára, akik a programokon nem tudtak részt venni, a nagyszínpad programját élőben közvetítették a Youtube-on, az online nézők között pedig Hallyu Hair hajszalon-utalványt sorsoltak ki.

„Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon szeretem ezt a csapatot és nagyon jó lenne, ha lenne még ilyen nap” – mondta egy látogató.

dscf0067

https://www.youtube.com/watch?v=g373wZXRo5I

Fotó: Konkoly Thege György

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta