Hogyan spórolj a telefonszámládon?

Rovat

Megosztás

Túlélőtippek túl sokat beszélőknek

– Szia Réka! Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, hogy…

– Á, a legjobbkor csörögsz! Képzeld, most írtam meg a dolgozatot, nagyon könnyű volt, én legalábbis így éreztem, az ötös feladat kivételével, de annál meg puskáztam, két óráig írtam otthon a puskát, szóval remélem, segít, a tolltartómban rejtettem el, a tanár majdnem észrevette, még jó, hogy Bálint akkor csörtetett be a terembe húsz perc késéssel, és kéééépzeld…

Sokszor a telefonszámlánk nem rajtunk múlik. Eltervezzük, hogy na most ez  beszélgetés tényleg rövid lesz és velős, aztán a másik fél, mintha tudná, mi motoszkál a fejünkben, rákezdi, és egy óra hosszáig zengi monológját.

Hogyan érheted el ezek után, hogy pár hét múlva ne postázzanak óriási telefonszámlát?

tt tel

Egy óva intő szó

Egyik barátnőmmel, ha felhív, órákig képesek vagyunk beszélgetni. Aztán a sokadik eltelt perc után sietve rakja le a telefont, mert bizony óriási lesz a számla. Az én mobilom ilyenkor már figyelmeztetett volna („Egyenlege 300 Ft/perc alá csökkent”), mert én feltöltős vagyok, ő viszont előfizetős. Annyit beszél, amennyit akar, utána pedig jön a feketeleves. Első lépésként tehát célszerű feltöltős módszerre váltanod, és zsebpénzednek megfelelő tételnyi összeget tölteni mobilodra.

francisco tel

A hűtlen ügyfél

Igen ám, de a feltöltősök élete sem csak játék és mese. Az én szolgáltatóm havonta küldi az SMS-eket, hogy az általános szerződési feltételek módoslultak – magyarán mondva drágultak az árak. Nem árt figyelemmel követni, melyik cégnek a legvonzóbbak az ajánlatai, és ha elégedetlen lennél, válts bátran. Ha nem köt hozzá hűségnyilatkozat, nincs mit veszítened.

Kellemes és olcsó percek

Ha már nagyon rég hallottad barátod hangját, és a mobilodért nyúlnál, álljon meg a kezed, és tárcsázd inkább a család vezetékes telefonján, ezen ugyanis kevesebbe kerül egy hívás. Még olcsóbbá akkor teheted, ha a másiknak sem a mobilszámát ütöd be, hanem a vezetékes számát.

vezt

Ami tényleg ingyen van

Persze ez sem garancia a diákbarát telefonszámlára, ellenkezőleg. Mivel abban a tudatban vagy, hogy alacsonyabbak a percdíjak, magad nyújtod hosszúra a beszélgetést. Ezért ez sem egy életre szóló megoldás. Erre a helyzetre fejlesztették ki az olyan remek alkalmazásokat, mint a Viber. A Viber segítségével ugyanis ingyenes hívást kezdeményezhetsz (és fogadhatsz) más, Vibert használó mobilokra. Ha pedig nem Vibert használó illetve vezetékes készüléket tárcsáznál, – a termék készítői szerint – alacsony díjakra számíthatsz.

Nem csoda, hogy eddig több mint 664 millióan töltötték le.

telo j

Mindezek mellett azt kell mondjam, a legjobb megoldás, ha kiöntenéd a szíved barátodnak, hogy személyesen találkozol vele. Ha amúgy is több órán át tárgyalnátok, nem klasszabb, ha hozzá látjátok is egymást?Ahogy mondani szokás, egy ölelés többet mond minden szónál.

Szöveg: Fekete Fanni

Fotók: cineinformation.blogspot.com, weheartit, youtube, korrektkisvallalkozasok.hu

Telephone
Te sokat szoktál telefonálni?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta