A majmok szerzői jogai: 2015 legnevetségesebb pere

Rovat

Megosztás

Mikrohullámú sütőben szállította macskáját egy néni – ez az amerikai precedens jog egyik legismertebb esete. Hasonlóan érdekes, olykor megdöbbentő ügyeket azóta is tárgyalnak az Egyesült Államokban. Tavaly például egy majom szelfijéről.

Vidáman látta a világ az indonéziai makákó majom, Naruto szelfijét 2011-ben. Az állat helyett David John Slater számolt be a fénykép keletkezésének körülményeiről: A természetfotós éppen az egyik indonéz nemzeti parkban dolgozott, amikor a kíváncsi makákó piszkálni kezdte az egyik fényképezőgépét. Végül a fenti képet sikerült magáról ellőnie- írja a globoport.hu. 

A jópofa portrét egyszerű csodálkozás helyett komoly dolgokra gondolta fordítani az állatok jogaival foglalkozó amerikai szervezet, a PETA. Bírósági végzést akartak arról, hogy David John Slater fotográfus jogtalanul használja Naruto szelfijét. A határozattal együtt remélt pénzbüntetést pedig a majomra és úgy általában az állatokra készültek fordítani.

tfuteb4khnywyxb1b8k1

Panaszukat a bíróság nem ismerte el. A tárgyaláson ugyanis megállapították, hogy bár valóban őrizetlenül volt a fényképezőgép, mivel az állványon állt, a vele készített kép nem tekinthető a makákó tulajdonának.

A bírósági elutasítás ellenére a PETA nem csalódott, nyilatkozta a szervezet főképviselője, Jeff Kerr a CNN hírcsatornának. Komoly precedensnek tekintik az esetet, amely az állatok jogaira hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor az amerikai törvénykezési reformok intézete (Chamber of Commerce Institute for Legal Reform) 2015 legnevetségesebbjének nevezte Naruto perét.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta