Hogyan lendítsd fel párkapcsolatodat?

Rovat

Megosztás

Úgy érzed, hogy a kapcsolatod már nem az igazi? Váltani kéne? Kevesebb vagy több annál, mint amit szeretnél? A legkönnyebb útnak az tűnik, ha véget vetsz az egésznek? Segítünk! Íme pár tipp, amivel újra izgalmat csempészhetsz a közös életetekbe.

Az életben mindenkinek vannak nehezebb időszakai. Hullámvölgyek, amikor minden kilátástalannak tűnik. A párkapcsolat kemény dió. Folyamatosan dolgozni kell azért, hogy működjön, hiszen két ember életéről van szó, akik különbözőek, ritkán akarják ugyanazt, mások a szokásaik. Ideális esetben közelednek egymáshoz, de mindig lesznek olyan pontok, ahol ütköznek az érdekek. Vagy megszűnik az újdonság varázsa. Hogyan varázsold vissza a tüzet?

  • Veszekedtek? Alakítsátok úgy, hogy ne csak elbeszéljetek egymás mellett, hanem valóban fény derüljön a problémáitokra. Vegyetek a kezetekbe egy tollat: akinél éppen van, csak az beszélhet! A másik nem vághat közbe, végig kell hallgatnia, amit mondasz. Persze ez csak akkor működhet, ha türelmesen, a másik mondandójára koncentrálva csináljátok. Ha dolgoztok rajta, egy idő után mindig keresni fogjátok azt a tollat, ha nézeteltérésetek támad.

 

  • Türelem. Az apró dolgok idegesítőek tudnak lenni; ő máshogyan eszik, mint te, máshogyan szereti hordani a táskáját, mint te, más szavakat használ, mint te. Ha ilyenek miatt szakad el a cérna, számolj el tízig! Ha átgondolod, mielőtt kimondanád, eltűnnek az indulatból kimondott szavak, és csak a tömör lényeg marad. Érthetőbb és kedvesebb is lesz.
  • A közös programokról nem szabad elfeledkezni. Hetente egyszer-kétszer menjetek el randizni, még akkor is, ha régóta vagytok együtt. Kiszakadva a hétköznapokból teljesen más dolgokról fogtok beszélgetni, mint mikor benne vagytok a napi mókuskerékben. Teljesen mindegy, hogy mit csináltok: sétáljatok, üljetek be egy teára, a lényeg, hogy kettesben legyetek.

 

  • Tartsatok napi kérdezz-feleleket! Előfordulhat, hogy valójában nem is beszélgettek egymás életéről, annyira megszoktátok már, hogy együtt vagytok. Pedig ez fontos dolog: mindenkinek szüksége van arra, hogy meghallgassák. Hogy érdeklődjenek: na, mi történt veled ma? A legkisebb dolgok is érdekesek lehetnek. Ebből születnek a legjobb közös viccek!
  • Ajándékozzátok meg egymást! Nem kell nagy dologra gondolni. Az apró figyelmességek hihetetlenül jól tudnak esni: egy kis csoki, és szál virág, egy cetli, amire ráírod, hogy „szeretlek”. Azonnal kimozdít a fásultságból!

love-368501_1280

  • Játszatok figyelmesség-játékot! A hétvégéket nagyon fel tudja dobni. A szombat a tiéd, a vasárnap az övé: a soros nyissa ki a másik előtt az ajtót, lesse minden (ésszerű!) kívánságát, húzza ki a széket, ha a másik le szeretne ülni: millió lehetőség adódik. Vicces, izgalmas feladat, és maximálisan segít abban, hogy a másikra koncentrálj.
  • Azokon a napokon, mikor nem találkoztok, írjatok egymásnak üzeneteket. Vigyázat, nem kell túlzásokba esni! A félóránként küldött helyzetjelentés inkább bosszantó, mint kedveskedő. Abban a napi egy üzenetben viszont legyen valami különleges: ha régen mondtad neki, hogy mennyire szép a szeme, hát oszd meg vele, hogy el ne felejtse!

 

  • Akkor is folytassátok ezt, ha találkoztok. Minden alkalommal mondjatok fejenként egy-egy dolgot, ami miatt szeretitek a másikat. Ez a játék segít felidézni, hogy miért szerettetek egymásba, hogy mik voltak azok a dolgok, amivel felkeltettétek egymás érdeklődését.
  • Néha jót tesz a kapcsolatnak, ha hiányoztok egymásnak. Nem kell sülve-főve együtt lenni. Érezzétek újra, hogy vágytok egymás társaságára!

 

  • És a végére, még egyszer: egy kapcsolatért mindig dolgozni kell. De ha megbeszélitek a problémákat, közös erővel könnyebb megoldani azokat.

 background-2360_1280

 Nagyon sok sikert kívánunk a munkához!

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta