Húsvét a járvány idején | Hogyan ünnepeljünk 2020-ban?

Rovat

Megosztás

Húsvétkor hagyományosan magasra hág a jókedv. Kel a pogácsatészta, sül a sütemény, ínycsiklandó sonkaillat száll a levegőben, és természetesen a finom csokoládé sem hiányozhat. Gyakoriak a kerti partik, a vidám kirándulások, egyik szabadtéri program a másikat éri, hétfőn pedig minden a locsolkodásról szól. Nem árt azonban tudatosítanunk magunkban, hogy idén mindannyiunk által ismert okok miatt le kell mondanunk a móka javáról.

A koronavírus-fertőzés változatlanul szedi áldozatait, és mivel nincs ellene vakcina, vagy bevált, alapos kutatómunkával igazolt, súlyos mellékhatások nélküli biztonságos gyógymód, az egyetlen esélyünk a járványgörbe ellaposítása.

Vagyis a szükséges minimumra kell csökkentenünk a társas érintkezést.

Azaz, aki idén akármilyen jó szándékkal is, de átmegy szeretteihez, hogy egy tréfás versike elmondását követően megóvja a lányokat és hölgyeket az elhervadástól, majd poharazgasson, falatozgasson egy kicsit, az emberi életeket tesz kockára. Hiszen miközben tény, hogy a többség esélyesen tünetek nélkül, vagy enyhe kellemetlenségekkel átvészeli a kórt, az idősek és a krónikus betegek rizikófaktora igen magas.

Ráadásul a fiatalok és egészségesek közül is többen belehaltak már a vírusba, ezért a védekezés mindannyiunk közös érdeke. Így bármennyire is csalogató kimenni piknikezni egy tavacskához, vagy hétvégi házunkban tölteni ezt az időszakot, jobban tesszük, ha otthon maradunk.

Ez elsőre hallatlanul lelombozó lehet, holott ez távolról sem jelenti azt, hogy teljesen le kell mondanunk a megszokott menetrendről.

A kulcs az, hogy uralkodjunk magunkon, és ne szegjük meg az előírásokat. Ergo a velünk egy háztartásban élőkkel kedvünkre ünnepelhetünk! Íme a tippek, hogyan!

1. Teremtsünk ünnepi hangulatot!

Díszítsük a lakást épp úgy, mint a járványt megelőzően szoktuk húsvétkor. Ettől biztosan jókedvünk lesz! Attól, hogy otthon kell maradnunk még körbevehetjük magunkat ünnepi hangulattal.

2. Fessünk tojást!

Az otthoni tojásfestést ne hagyjuk ki idén sem! Hiszen nem kell sok minden hozzá: tojás és némi plusz idő csupán, plusz a neten rengeteg videót találni, így különböző praktikákat is kipróbálhatunk.

3. Locsolkodjunk!

A locsolkodást is megtarthatjuk, ha vannak velünk egy háztartásban élők, nyugodtan öntözzük meg őket, tartva ezt a hagyományt, nehogy elhervadjanak.

4. Vadásszunk ajándékokra!

Dobjuk fel a hangulatot egy kis ajándékvadászattal. Ide-oda elrejtett apróságokkal még egy kert nélküli lakásban is mosolyt csalhatunk mindenki arcára, és szinte észre sem vesszük, hogy be vagyunk zárva a négy fal közé.

5. Tegyük meghitté!

Érdemes szem előtt tartani, hogy a modern technikának köszönhetően a kapcsolattartás gyerekjáték. Telefon, Skype, Discord, esetleg más platform: csakis rajtunk áll, hogy mit választunk. A webkameráknak és okostelefonoknak hála pedig fokozhatjuk a meghitt családi összejövetel atmoszféráját. Minimális munkával olyan illúziót teremthetünk, mintha barátaink és családtagjaink valóban ott lennének velünk.

6. Ne várjunk vendégeket!

Lesznek azonban olyanok is, akiket ez nem elégít majd ki, és ragaszkodni fognak a bevett módihoz. Akármennyire is kegyetlenül hangzik, ne foglalkozzunk velük, sőt, minden lehetséges csatornán jelentsük be, hogy idén nem várunk vendégeket és mi sem megyünk át senkihez. Az ennek dacára panaszkodókat pedig ignoráljuk: ne menjünk át az érintettekhez, és ne engedjük be őket az otthonunkba. Valószínűleg meg fognak sértődni, ám inkább egy futó rossz viszony, mint egy potenciálisan kórházba vagy a temetőbe juttató betegség.

Idén tehát egy meglehetősen furcsa húsvétunk lesz, de ez az ára annak, hogy minél előbb legyőzzük a láthatatlan fenyegetést, és minden visszatérhessen a megszokott kerékvágásba.

Gera Krisztián

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta