Éjjelente oly sokszor megtalálom,
nappal tudja ő, hogy már várom.
Olykor csendes, máskor ordibál,
néha hangulata, akár az Anna-bál.
Olykor a poros utakon járva, te jársz eszembe,
ne kiabálj, nyugi, nem megyek verembe.
Te vagy az én okosom, rejtelmes rejtvényem,
hozzád láncol életem összes élménye.
Mikor látlak, szívem a torkomban,
lényed beleégett örökre a sorsomba.
Olykor van köztünk egy kis veszek,
majd megegyezünk melyikőnk a beteg.
Mára sajnos más utakat járunk,
sajnos nem egyezik a közös álmunk.
Míg életed tételekhez köthető,
én lényem szabadság felé görnyedő.
Bár olykor összesodor minket a négyes-hatos,
orrom fogom, megvan a vészes szagod.
Hűtlen voltam tudom, már engem más szeret,
De jó, ha tudod, igazán sosem szerettelek Matek!
Írta: Rácz Dávid Zsolt
