Így költekeznek a fiatalok a szerelmesek napján

Rovat

Megosztás

Szent Bálint, a szerelmesek védőszentje. Először az angolszász kultúrákban ünnepelték február 14-én a Valentin-, vagyis Bálint- napot, de ma már világszinten ez a szokás. Ilyenkor különleges ajándékokkal, élményekkel halmozzák el egymást a párok, elmennek valami romantikus helyre, de sokan még a a családtagjaikat is megajándékozzák. Persze akad olyan is, akit cseppet sem érdekel a dolog, hiszen ugyanolyan nap, mint a többi, és bizony nem csak évente egy napig szereti az ember a párját.

Egyesek méregdrága ajándékokat is képesek megvásárolni erre az alkalomra, elmennek hajókázni, vacsorázni. Persze az ajándék értéke nem az árától függ, hanem attól, hogy mit jelent a másiknak, mennyi örömet sikerül okozni vele. Most titeket kérdeztünk arról, hogyan ünneplitek a Valentin-napot, mit tartotok ilyenkor fontosnak. Egy drága ajándékot, egy emlékezetes estét, vagy valami mást?

Patai Szandi, 18 éves:
“Hát Valentin- napra 3-4, max. 6 ezret költök attól függ mit veszek. Tavaly aqua parkba mentünk, közös fényképeket hívattam elő, és az én szerelmem kedvenc nasiját vettem, illetve készítettem neki. Idén moziba megyünk, A szürke 50 árnyalatát nézzük meg, utána pedig egy romantikus vacsi. Ajándéknak idén after shavet kap tőlem, egy tábla oreos milkát és a kedvenc sörét. Egyikőnk sem nagyra vágyó és örülünk az apróságoknak is nagyon. ”

szandi

Huszti Hajnalka, 20 éves:
“A barátom szerintem dolgozik aznap, vagy nem nagyon tudom, de pénteken találkozunk akkorra csinálok neki sütiket kis szívecske alakú formában. Venni nem fogok neki semmit, mert szerintem nem csak ilyenkor kell ajándékot, meg kis meglepetéseket venni, hanem egész évben.”
hajni
Pongó Levente, 20 éves:
” Soha nem foglalkoztam a Valentin-nappal. Semmit sem szoktam csinálni és semmit sem szoktam venni. Ugyanolyan nap, mint a többi. Igazából érdekelne a dolog, de sosem volt még olyan hosszú kapcsolatom, hogy számítson ez a nap.”
levente
Nagy Tamás, 23 éves:
” Amikor a párjával ismerkedik az ember, akkor tök jó ez az ünnep, de szerintem pár év után már felesleges. Akkor már minden nap Valentin-nap. Nem? “
tomi
Csordás Dávid, 23 éves:
” Minden évben megünnepeljük a Valentin-napot. Ilyenkor is szeretek költeni a barátnőmre, de egyébként is meg szoktam őt lepni apróságokkal. Az, hogy mennyit költök, attól függ, mennyi pénzem van éppen. De általában együtt töltjük a napot, elmegyünk valahová, csinálunk valami olyat is, amit egyébként nem szoktunk. “
dávid
A többség tehát szerelmével tölti ezt a napot és igyekszik valami kis aprósággal meglepni párját. Persze bármi közbe jöhet, ami miatt nem jön össze a legtökéletesebb ajándék, de ha két ember szereti egymást, ez nem számít.

Kiemelt kép: femcafe.hu

Költekezés Valentin-napon
Te sokat költesz ajándékra ilyenkor?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta