Így változott meg az élet az okoskütyük miatt

Rovat

Megosztás

Manapság már teljesen megszokott látvány, hogy a különböző tömegközlekedési eszközökön telefont nyomkodó emberek üldögélnek egymás mellett, de minden kisebb-nagyobb társaságban is akadnak olyanok, akik képtelenek letenni a mobiljukat. Mi még nem ebbe a korszakba születtünk, gyerekként inkább odakint játszottunk, és nem volt mobiltelefonunk, és a számítógépet is ritkán lehetett használni, de ma már ez a normális. Természetesen mai világban folytatott folyamatos kütyüzésnek is vannak előnyei, hátrányai, mint ahogy mindennek, de az tény, hogy az ember életét, mindennapi szokásait nagymértékben megváltoztatta a technika rohamos fejlődése.

Sokan nosztalgiázva tekintenek az okosmobilok nélküli világra, pedig ha jobban belegondolunk, nem is volt olyan régen az a bizonyos korszak. Bár tény, hogy olyan gyorsan változik körülöttünk minden, hogy sokszor nem győzi az ember kapkodni a fejét. Az viszont tényleg igaz, hogy sok dolog megváltozott az okosmobilok és  a folyamatos internetezés miatt, az emberek életében. De, hogy mi minden, azt a következő képek mutatják meg, kissé humoros formában. a képeket egyébként a Zomato nevű étteremkereső alkalmazásnak köszönhetjük.

Kezdjük ezzel a legendás párosítással. Én még tekertem így (is) a kazettákat, van, aki pedig már azt sem tudja, mi közük ezeknek egymáshoz. Pedig nagyon jól tudtak együttműködni.

okos7

 

Az okostelefon sok jó oldalának egyike. Nincs szükség ennyi cuccra.

okos8

 

Ez azért egy kicsit vicces. 😀  De legalább mindig emlékezni fogsz a csodás étkezésekre, mindegy, mit ettél.

okos6

Ma már nem sokan visznek újságot a WC-re magukkal.

okos5

Rendben van, hogy sok dolog egyszerűbb, de a kávé választást nem könnyítette meg a sok okoskodás.

okos4

Tabletta… tablet…

okos3

Régen mindenki többet lógott a barátaival, de van, akikkel jóformán már csak a közösségi felületeken tartja az ember a kapcsolatot, ami egy kicsit azért szomorú.

okos2

Ti futtok még maratont? Vagy azok közé tartoztok, akik nézik? 🙂

okos1

 

A képek tökéletesen rávilágítanak arra, hogy sokan képesek naphosszat a telefonjukat nyomkodni, míg régen más dolgokkal töltötték azt az időt. Persze ez nem minden esetben, vagy mindenkinek rossz, úgyhogy, aki szereti, az használja csak, de mellette azért az élet dolgai mellett sem szabad elmenni. 😉

Fotók: dose.com

Élet az okostelefonok korában
Te is sokat nyomkodod a mobilod?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta