Ilyen az angol munkavállalás valójában

Rovat

Megosztás

Sokan mondják, hogy a második legnagyobb magyar város Budapest után London. Rengetegen utaznak ki oda, jobb lehetőségek reményében – de, hogy milyen előnyei vagy éppen árnyoldalai lehetnek ennek, azt az Inforádió Világszám műsorából tudhattuk meg, Dr. Kiss Róbert Richard vezetésével.

A legtöbb magyar buszsofőrnek, ápolónak, villanyszerelőnek, kőművesnek, eladónak vagy éppen felszolgálónak bőven jut a lehetőségekből az angol nagyvárosban, Londonban.pe

Szlanka Zsolt, akinek már több éves tapasztalata van az angol munkavállalás terén, elárulta Balogh Imre riporternek, hogy mire érdemes odafigyelni, ha valaki a jövőben Londonban szeretne boldogulni.

Amit pozitívumként előljáróban el lehet mondani, hogy az angolok fogadtatása rendkívül barátságos, ezáltal könnyen belehet illeszkedni. Nincsenek előítéletek azzal kapcsolatban, hogy ki honnan jött, és hogy mit dolgozott azelőtt.

Azonban előfordulhat, hogy nem mindenki úgy segíti egymást a munkája során, mint ahogyan azt elvárnánk.

Minden a munkakeresésnél, illetve a munkavállalásnál kezdődik. A teljesítményt nagyon komolyan veszik odakint. Megeshet, hogy valaki legelőször nem a szakmájában talál állást, ezáltal mindent alulról kell kezdenie. Ilyenkor gyakran fogalmazódik meg az emberben, hogy „lehetne jobb is” és „ezt az egészet ő nem így képzelte”. Azonban kár lenne a legelején feladni a dolgot.

Külföldön legtöbbször azok tudnak azonnal elhelyezkedni a szakmájukban, akiknek valamilyen speciális végzettségük van (pl. orvosok, ápolók, konduktorok, vagy számítás-technikusok).

Ha valaki elég kitartó, szorgalmas és tanulékony, akkor az sem kizárt, hogy rövid időn belül, a legalacsonyabb lépcsőfokról kezdve is hamar feljebb léphet a ranglétrán. Aki bizonyítani szeretne, hogy többre képes, annak adott a lehetőség.

Jelenleg az építőipar és az egészségügy területén van a legnagyobb szükség a munkaerőre. Néhány komoly szakember már azt is kimerte jelenteni, hogy az angol gazdaságot valójában vendégmunkások látják el.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbben elkeseredettségükben hagyják el az országot, a jobb megélhetés reményében. Legtöbbször csupán pár hónapra, vagy évre terveznek kimenni, de nagyon sokan kint maradnak, miután megtetszik nekik a kinti élet. A minimálbérből sem lehetetlen megélni Angliában. Sőt, idehaza talán nehéz elképzelni, de vannak, akik még minimálbér mellett is színházba és étterembe járnak.

  • Ha az óradíjat nézzük, a minimálbér jelenleg 6 font 50 penny, ami a jövőben 6 font 70 pennyre fog növekedni. Ez körülbelül 2 500 forintos órabért jelent és ehhez még szakképesítés sem szükséges.
  • 18 és 20 év között jelenleg 5 font 13 penny az órabér, de ez a jövőben 5 font 30 pennyre fog emelkedni. Azaz körülbelül 2 000 forintos órabérre számíthatnak a fiatalok.

 

Ami pedig szintén fontos, hogy Angliában általában hetente fizetnek, tehát nem havi fizetés van, mint nálunk.

Ez mind jól hangzik, de azt se felejtsük el, hogy a bér nem feltétlenül növekszik arányosan a felelősséggel. Tehát van, aki a vendéglátásban 300-400 vendégért felel, mindezt minimálbérért.

Kezdetben, mivel nem mindenki tud egyedül fenntartani egy házat, többen szoktak kibérelni egy lakást. A heti bérleti díj akár 50-80 font is lehet, ez kb. 200-320 ezer forintot jelent.

Bár sokan egyfajta menedékként tekintenek Angliára, érdemes arra odafigyelni, hogy az ember ne csapot-papot otthagyva induljon útnak, minden vagyonát felszámolva. Ez ugyanis ritkán vezet jóra.

Fontos az alap nyelvtudás, az útvonal megtervezés, és az előre lebeszélt munkavállalás. Tehát a tervek igenis jól jöhetnek.

Először retúrjegyet ajánlott venni, mert ha bármi baj történne, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy az ember hamar hazautazzon. Érdemes mindjárt a körzeti orvoshoz bejelentkezni, hogy ingyenes ellátást kaphasson az ember, ha egészségügyi problémák adódnának. Ha erre valakinek nincs ideje rögtön a megérkezését követően, akkor az alapellátás még mindig ingyenes, illetve tolmácsot is ingyen biztosítanak.

Valamennyi pénzt sem árt kivinni, hiszen előfordulhat, hogy valaki nem azonnal, hanem csak később talál munkát.

Amiről pedig szintén nem árt megfeledkezni: bár lehet hogy több hónapra utazik ki valaki, és rendkívül közvetlenek tudnak lenne az angolok, sokáig csak vendégek leszünk az országukban, és úgy is kell viselkedni jó darabig. 😉

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát a FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Anglia - munkavállalás
Te gondolkoztál már azon, hogy Angliában vállalj munkát?

 

Fotók: ondon-culinair.co.uk, felixhirsch.files.wordpress.com, productivityist.com, now-here-this.timeout.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta