Íme, a Barátok közt legjobb színészei

Rovat

Megosztás

Magyarország kedvenc televíziós folytatásos sorozata a Barátok közt. Ez a sorozat már akkor is műsoron volt, amikor mi még éppen csak tipegtünk, vagy még meg sem születtünk. Ennek a tizenhét éves produkciónak az öt legjobb színészét mutatjuk meg, legalábbis azt az öt legjobbat, akit mi, a Középsuli.hu a legjobbnak tart.

5. Nagy Alexandra

A Fekete Alizt alakító lány remekül eljátssza az ügyetlen, mindig rosszkor van rossz helyen, kissé butus lányt. A most harmincéves színésznő gyakran utazik, imád utazni, éppen azért kell Aliznak bujkálnia a sorozatban, mert Alexának utazgatni támadt kedve.  Szerencsére csak három hónapról van szó, hiszen ennél többet nem bírna ki Aliz nélkül a Mátyás király tér.

 

Fotó: Stop.hu
Fotó: Stop.hu

 

4. Kiss Péter Balázs

Bevallom őszintén, amikor az előző Petit lecserélték az újra, aki most már természetesen szintén régi-Peti, kicsit szomorú voltam, nem tudtam elképzelni, hogy Kiss Péter Balázs jobban tudja majd alakítani a rosszfiús, de mégis inkább ügyetlen, minden bajba belekeveredő, kissé lúzer Petit. De tudta! A fárasztó, de nevettető poénokat remekül visszaadja színészi játéka.

Fotó: Stop.hu
Fotó: Stop.hu

 

3. Gubík Ági

A Berényi Ágnest, azaz a II. Klaudiát játszó Gubík Ági jött, látott és győzött. Karaktere nem éppen egy pozitív személyiség, azonban remekül eljátssza a rosszkislányt a sorozatban.

 

Fotó: 24.hu
Fotó: 24.hu

 

2. Szilágyi Zsuzsa

A II. Magdi nénit, Bözsi nénit alakító Zsuzsa idős nénihez képest remek humorista. Az írók remekül megírják neki a poénokat, amelyeket ő remekül is süt el. Többet lehet nevetni rajta, mint bárki máson a sorozatban.

Fotó: Sorozatwiki.hu
Fotó: Sorozatwiki.hu

 

1. Gyebnár Csekka

Na, jó, tévedtem. Csekkán, a Gizit megformáló színésznőn még többet lehet nevetni. Ahogyan Csekka megformálja a házsártos feleséget, az valami fenomenális, egyetemen kellene elrettentő példának bemutatni a női hallgatóknak.

Fotó: Kiskegyed.hu
Fotó: Kiskegyed.hu

 

Középsuli vs. Barátok közt
Te a Középsulit vagy a Barátok közt szereted jobban?

Borítókép: Filmtekercs.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta