Mivel kértétek tőlünk, hogy írjunk többet a melegségről, így most elsőkézből kaphattok válaszokat egy meleg fiú beszámolóján keresztül. Hamarosan készítünk interjút egy lánnyal is, így figyeljétek az oldalt, hogy arról se maradjatok le! 😉
Hogyan jöttél rá, hogy homoszexuális vagy? Mik voltak az első jelek?
Eljön az a pillanat, amikor feltűnik, hogy a pornófilmek dúskeblű hölgyei helyett inkább azok partnerei érdekelnek…akik történetesen férfiak. Na ott elkezdtem gyanítani, hogy identitásom mezeje felé déli irányból melegfont közeledik. Aztán jött a gimi, és a felsőbb éves fiúk áradata. A tiltott gyümölcsöskert, ahol bárhova néztem helyes és szexi legényeket láttam. És a kérdések áradata: Mi van velem? Meleg vagyok? Biszex vagyok? Ki fogom nőni? Mi lesz, ha kiderül? Nem akartam még elfogadni a helyzetet, és összejöttem egy lánnyal. Okos, aranyos és vicces volt…csak éppen be kellett látnom, hogy van egy hiba a rendszerben…mégpedig a 23. kromoszómájával. Egyébként tökéletes lett volna.
Hány éves voltál, amikor magadnak bevallottad: a saját nemedhez vonzódsz?
15-16 éves koromra már egészen egyértelmű volt számomra, és miután szakítottam a fent említett lánnyal (gimi másodikban), tudtam, hogy a kocka el van vetve, a csontvázat nem lehet tovább a szekrényben tartani: kimondtam maganak, hogy meleg vagyok.
Mikor mondtad meg a környezetednek?
17 éves koromtól kezdtem el megosztani a környezetemmel a dolgot. Szépen fokozatosan, apró lépésekben. Azt hiszem, a bankett volt az a pillanat, amikor már nem nagyon érdekelt a dolog, és ilyen “utánam a vízözön” alapon elmondtam az osztálynak. Csak, hogy legyen min csámcsogni. 😛
Kinek vallottad be elsőként, és mi volt a reakciója?
Fruzsinak. Mikor elmondtam neki, már fél órája ismertük egymást. Barátaimmal elmentünk mulatni, és csatlakozott hozzánk egy másik társaság is. A többiek bementek a boltba, mi pedig a patkán ültünk. Fruzsi megkérdezte, hogy meleg vagyok-e. Rezzenéstelen arccal mondtam neki, hogy nem…miközben belül a mélységes döbbenet…hogy “úristen levágta, kész… mindenki tudja rólam…nincs visszaút”. Aztán elindultunk, a többiek lemaradtak, én pedig azt mondtam: “Figyi Fruzsi, lehet, hogy az előbb nem mondtam igazat”. Ő nevetett, és azt mondta, tudja. Ennyi. Nem szakadt le az ég, nem jöttek dementorok, egyszerűen csak nevettünk, és folytattuk a beszélgetést. Baromira megkönnyebbültem. 🙂
Kinek volt a legnehezebb megmondani?
Anyukámnak. Miután bevallottam magamnak, elég nehéz időszak következett. Útkeresés, ki vagyok én? Mit kezdjek a melegségemmel? stb. Éreztem, hogy szeretnék elmenni az iskola pszichológusához, és végül megtettem. Jó volt egy biztos támasz, és egy ponton eljutottam oda, hogy el akartam mondani anyunak. Emlékszem, az ágyamon ültem, ennyire még sosem izgultam életemben (azóta sem), annyira gyengének éreztem magam, de összeszedtem az erőm, és behívtam. Annyit mondtam: “Figyelj anyu, meleg vagyok”. Ő visszakérdezett, mire mondtam, hogy jól hallotta. Egy pillanatra megállt a levegő, de utána azt mondta, hogy jól van. Megpuszilt, és mondta hogy szeret. Kicsit még sirdogált utána…lehet, hogy én is.
Van, aki a mai napig sem tudja, aki előtt titkolnod kell bármi miatt? Ha igen, mi miatt?
Nem titkolom senki elől. Ha például új embert ismerek meg – aki még nem tudja, és akivel tudatni akarom – akkor a beszélgetés fonalába teljes természeteséggel szövöm bele, hogy például a “barátom így vagy úgy…”. Ebből általában értik, hogy mi a helyzet. Ha nem, esetleg visszakérdeznek, tisztázzuk a dolgot, de nem kezelem ügyként…ezzel valahol azt kommunikálom, hogy ez OK dolog. Merthogy az is.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek elmondom. A boltos kisasszony vagy portás nem tudja például. Nem is kell nekik. A munkahelyemen is sokan nem tudják…maximum sejtik. De ez így jól van. Ha lenne jelentősége elmondanám nekik…de úgy látom nincs.
Mikor volt az első kapcsolatod és mennyi ideig tartott?
Tizennyolc évesen egy fesztiválon találkoztam az első barátommal. Egy darabig néztük egymást, aztán odaléptem hozzá. Ma sem tudom, honnan volt hozzá bátorságom (Na jó ez így hangzatos, de nem igaz. Az alkohol öl, butít, és nyomorba dönt, de előtte azért még ide nekem az oroszlánt is). Szóval összejöttünk. Nyolc hónapig voltunk együtt.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most fontolgatják, hogy elmondják a családjuknak?
Sok meleg ismerősömmel beszélgettünk már arról, hogy ki, hogyan és miért coming outolt…vagy, hogy miért nem. Az biztos, hogy a titkok falakat húznak fel az emberek között. Írtó vastag, és tömör falak ezek, és mivel nem a Kripton bolygóról jöttünk, kicsi az esélyünk rá, hogy átlássunk rajtuk. (És csak így magunk között…szerintem a szülők nem hülyék…sejtik azért, hogy mi a helyzet). Szóval azt láttam, hogy a legtöbb apa és anya el tudta fogadni gyermeke melegségét, és a kapcsolatuk őszintébb és mélyebb lett. Nagyon jó érzés elmondani, és bátorítok rá majdnem mindenkit. Nem mindekit, mert sajnos vannak olyan szülők, akik még nem állnak készen egy ilyen információra, és rosszul fogadnák. Azok a barátaim, akik úgy érezték, hogy ebben a helyzetben vannak, előbb megteremtették maguknak a biztonságot, és utána bújtak elő. Nagy részüknél útólag kiderült, hogy alaptalan volt a félelmük, és hatalmas kövek gördültek le. Nem a középkorban élünk. Egyre elfogadóbb a világ. Ma már akár azt is megteheted, hogy kockást csíkossal veszel fel. Coming outolni nagyon félelmetes dolognak tűnik, ha előtte vagy, és százszor annyira felszabadító, ha meglépted. Olyan, mint nyáron felhevült testtel beleugrani a medencébe. Elméletben veszélyes gyakorlatban kurvajó. Gay power!
Kép: pinterest
