Itt olvashatsz el mindent az Eötvös – szónokverseny döntőjéről

Rovat

Megosztás

Győri diák nyerte az Eötvös József középiskolai szónokversenyt.

A legnagyobb magyar középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjébe 30 versenyző jutott, a sok-sok selejtező és regionális döntő után. Már eleve nehéz teljesítmény volt idáig eljutni, és a diákok nem is okoztak csalódást. A zsűri elnöke, Dr. Kiss Róbert Richard Príma Primissima díjas újságíró elmondta:

„Kiemelten fontos volt ez a mostani verseny, hiszen végre nem csak virtuálisan lehetett megrendezni, és alkalmas volt a közösségépítésre.”

A versenyen egy Lincoln-idézetet kellett értelmezniük a versenyzőknek, és mellette vagy ellene érvelniük. Az idézet a következő volt: „Ha egy fa kivágására 6 órám van, akkor 4 órán keresztül a fejszét csiszolom, és utána 2 órát fordítok a fa kivágására.”

Ennek kapcsán jutottak a versenyzők eszébe magasztos és fennkölt gondolatok. Volt, aki fűrésszel szeretett volna szobrot faragni, más ürülékből várat építeni, izgalmas képek sokasága szórakoztatta a hallgatóságot az ELTE Bölcsészkarának dísztermében. Voltak humoros előadások, és nagyívű ünnepi beszédek is. A versenyt végül egy győri diák nyerte, Veres Szabolcs, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium növendéke, felkészítő tanára: Kiss-Valickó Eszter. Nézzétek meg, kik jutottak be az első 10-be.

1.helyezett : Veress Szabolcs, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Kiss-Valickó Eszter
1.helyezett : Veress Szabolcs, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Kiss-Valickó Eszter

2. helyezett: Bódis Bence, Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára: Póti Csilla

3. helyezett az alábbi képen: Szarvas Jácint, Szent István Gimnázium, felkészítő tanára: Jakab Katalin Edit

4. helyezett az alábbi képen: Muhari Bálint, Szent István Gimnázium, felkészítő tanára: Bóka Gábor

5. helyezett az alábbi képen: Lezsák Botond, Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, felkészítő tanára: Maksa Katalin

6. helyezett az alábbi képen: Hegyi Lili Gerda, Lovassy László Gimnázium, felkészítő tanára: Vondervisztné Kapor Ágnes

7. helyezett az alábbi képen: Maczó Gerda, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Szűcsné Dr. Harkó Enikő

8. helyezett az alábbi képen: Vormair Hanna, Salamon Ernő Gimnázium, felkészítő tanára: Kastal Ottilia

9. helyezett az alábbi képen: Szabó Krisztina, II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnázium, felkészítő tanára: Király Katalin
10. heyezett: Farkas Lili Anna, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Lőrinczy Anna
A közönségdíjat Maczó Gerda, a 7. helyezett vihette el, ő látható az alábbi képen.

A további döntőbe jutó versenyzők:

Kocsis Lilla, Lovassy László Gimnázium, felkészítő tanára: Vondervisztné Kapor Ágnes
Müller Balázs Gyula, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, felkészítő tanára: Koós-Kelemen Zsófia
Győri Gréta, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, felkészítő tanára: Gyulai Edit
Dóczi Sára, Városmajori Gimnázium, felkészítő tanára: Vértes Judit
Zalán Luca, Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művelődési Iskola, felkészítő tanára: dr. Bakonyi László
Novák Renáta, Salamon Ernő Gimnázium, felkészítő tanára: Kastal Ottilia
Pataki Dorina, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, felkészítő tanára: Reményi Edina
Ádám Edina, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma, felkészítő tanára: Király Katalin
Kánya Kíra, Berze Nagy János Gimnázium, felkészítő tanára: Csántalan Edina
Gombkötő Molnár Boróka, BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikuma, felkészítő tanára: Duschák Zsuzsanna
Kecskés Barnabás, Berze Nagy János Gimnázium, felkészítő tanára: Csintalan Edina
Hartmann Réka, Tatabányai Árpád Gimnázium, felkészítő tanára: Tara Andrea
Bóna Eszter, MNÁMK, felkésztítő tanára: Jaszenovics Ilona, Major Hajnalka
Erdős Luca, Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanára: Juhászné Székely Hajnalka
Szűts Zoltán, Corvin Mátyás Gimnázium, felkészítő tanára: Ligety Gyöngyi
Kocsis Fanni, Corvin Mátyás Gimnázium, felkészítő tanára: Kovács Annamária
Selmeczi Sára, Keresztelő Szent János Iskolaközpont, felkészítő tanára: Tollár Ivett

Gratulálunk mindenkinek!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta