Immár nemcsak önálló karrierjét alakítja, hanem a Halott Pénz énekeseként is járja a világot. De vajon honnan is indult ez a zenészkarrier? Hogyan csatlakozott a zenekarhoz? Na, és hogy küzdi le a koncertek előtti feszültséget? Ezekről, és egyéb érdekességekről kérdeztem az egyik legkirályabb hazai előadónkat, Járai Márkot.
Hogy alakult ki nálad ez az egész “zenész akarok lenni” dolog? Volt esetleg a felmenőid között zenész?
Nem volt semmi tipikus arra való törekvésem, hogy én zenész akarok lenni. Először zongorázni tanultam , azonban az abbamaradt, mert nehéz volt rávenni, hogy elmenjek az órákra. Máig nagyon szeretnék egyébként megtanulni zongorázni. Úgy indult az egész zenész karrier, hogy kaptam egy gitárt édesapámtól, Zeppelint hallgattam, meg keményebb rockot, majd amikor lefeleltem ötösre biológiából- és ez nagy szó volt-, kaptam egy elektromos gitárt, amivel rocksztár akartam lenni, és ezt így folyamatosan fejlesztettem.
Akkor még nem is énekeltem egyáltalán, csak mindig volt egy olyan érzésem, hogy nem éneklek hamisan. Nem voltam az a nagyhangú gyerek a suliban sem, nem is gondoltam volna, hogy bármikor is frontemberként vagy énekesként a színpadra merek majd állni. Igazából úgy indult, hogy a gitározás mellé elkezdtem énekelni ismertebb számokat. 2010-ben volt egy váltás, amikor Pécsre kerültem egyetemre. Ekkor kezdett komolyabban érdekelni a zenélés. Jelentkeztem a Veszprémi Utcazene Fesztiválra, ahol jó visszhangja lett a fellépéseimnek, második lettem egyébként. Amikor visszatértem Pécsre, hallották, hogy jó volt a fellépésem, ezért elkezdtek hívogatni klubokba, játszottam fröccsért stb.
Ha csak az egyiket választhatnád, melyik lenne az: gitár vagy hangszálak?
Énekesnek mondom magam. Tök jó persze gitáros-énekesnek lenni, azonban nem tartom magamnak jó gitárosnak, mivel nem is képeztem magam annyira. Nyilván egy laikus szerint kurva jól játszom, én azonban tudom, hogy milyen szinten vagyok. Fejlődnöm még kell, de ettől függetlenül el tudom magam adni egy szál gitárral. Arra visszatérve, hogy a családban volt-e valamilyen zenész…Nem ismertem anyai nagypapámat, de ő volt, aki harmonikázott. Nemrég elolvastam a Lovasi-biográfiát, és abban említette, hogy neki sem volt semmiféle zenei háttere, de a nagypapája Hidason volt kántor, ami azért vicces, mert az én nagypapám is pont Hidason volt kántor. Ez az egész zenélés dolog nem volt tudatos, csak hozta magával az ismertséget, a koncertmeghívást, és a szakmai berkekbe való kerülést. Most jutottam el arra a szintre, hogy száz százalékig ezzel foglalkozok.
Gondolkoztál valaha azon, hogy indulj valamelyik tehetségkutatón, mint például az X-faktor, a Megasztár stb.?
Nem. Soha nem vonzott ez a tehetségkutatós dolog. Persze, biztos, hogy menő dolog úgy végigsétálni az utcán, hogy mindenki odarohan autogramért, de számomra a hitelesség a legfontosabb, ez a fajta sztárképzés távol áll tőlem.
Kit tekintesz legnagyobb példaképednek?
Cseh Tamást. Amikor megkérdezik, hogy kinek a koncertjére mennék el, mindig azt mondom, hogy az övére, ha élne. Nagy hatással van rám a zenéje, egyik meghatározó tényezője az egész zenei karrieremnek.
Ha nem zenész lettél volna, akkor mi?
Mint mondtam, Pécsre mentem egyetemre, fogorvosnak tanultam. A fogorvosit most hagytam abba. Egy éve költöztem fel Pestre, idén lett végleges a döntés. Valamilyen szinten szomorú dolog, de úgy gondolom, ha ennek kellett történnie, ez volt benne a karmámban.
Fellépések előtt mennyire van benned izgalom/szorongás?
Érdekes dolog ez egyébként, valaki teljesen exhibicionista, és egy nyílt utcán elő meri magát adni, vagy kapásból karaoke bárokban ragadja meg a mikrofont. Én nem vagyok ez a típus, nem vagyok annyira exhibicionista. Szeretek fellépni, és nem érzem magam kényelmetlenül a színpadon. Szerintem a legnehezebb dolog, legalábbis számomra a legnehezebb, ha valaki itt ül velem szemben, és azt mondja, „na most játssz egy számot”. A legnagyobb kihívás tehát elkezdeni a számot, annak a legelső akkordjainak és a hangulatának az átadása. Néha el sem tudom képzelni, hogy öt perc múlva mondjuk játszanom kell, mivel semmi hangulatom nincsen, de ahogy elkezdődik a koncert, onnantól kezdve megszűnik a stressz, hogyha a számot átélem. Úgy élem meg a színpadon való jelenlétet, hogy a színpad széle számomra egy demarkációs vonal, onnantól befele az az én területem, és igazából lehet ott két ember, lehet ott több száz ember, tök ugyanaz az élmény. Mindeközben az energia áramlik a közönség felől, és az is adja a pluszt.
Volt már olyan, hogy valami nagyon szar közönséged volt?
Azt nem mondanám. Inkább olyan szituációk voltak, amiknél háttérbe voltam rakva, és idegen volt a közönség, és kényelmetlenül éreztem magam, mert vagy be volt rúgva a közönség, és nem figyelt, vagy éppen hőbörgött, vagy a színpad nem volt rendesen biztosítva. Például volt olyan, hogy ültem a színpadon, és miközben játszottam egy számot, oldalról becsúszott egy részeg faszi, sörrel a kezében, hogy „Máté Pétert tudsz-e?”. Ilyeneken azért ki tud akadni az ember, mert ennyire megtisztelném már csak magamat is. Szilveszterkor is azért sok veszélyes társaság tud összejönni a közönségben. Annyira átérezték a szilveszteri hangulatot, hogy az első sorban volt egy srác, aki pl.: vuvuzelával próbált ütemre ügyeskedni valamit.
A Halott Pénzes koncerteknél a közönség egyébként nagyon nehezen érti meg azt, hogy a koncert végeztével nincs erőnk/energiánk még kapásból ezer emberrel fényképezkedni, mert el kell vonulnunk szusszanni, de utána már amúgy tök szívesen fotózkodunk. Közvetlen bandának is mondanak minket, néha tovább ott is maradunk bulizni, velünk tényleg lehet beszélgetni.
Ha már szóba jött a Halott Pénz, hogy alakult ez az egész, hogy csatlakoztál?
Mint mondtam, 2010-ben elkezdtem zenélni, ebben az évben jelent meg a Punnany Massif ShenKick című lemeze. Én Wolfieval voltam jóban, ő pincérként dolgozott egy törzshelyemen még anno Pécsen. Amikor felvettem az első demóanyagaim, amivel jelentkeztem a Veszprémi Utcazene Fesztiválra, hozzá fordultam, mert tudtam, hogy ő is zenél. Alapvetően, amikor az utcazene fesztiválon felléptem ebben az évben, pont úgy alakult, hogy az utána levő együttes a Punnany Massif volt, így megismerkedtem ott a srácokkal, együtt buliztunk-„ő is pécsi”-, és azt hozta magával, hogy augusztusban a Punnanyval énekeltem beugrósként. Pécsnek egyébként van egy rendkívüli zenei atmoszférája, itt nincs egymásra fújás, mindenki ismer mindenkit. Egy csomó kerekasztal-beszélgetésben vettem részt, hogy mitől is olyan Pécs, amilyen. Gyakorlatilag a magyar Liverpoolnak mondják, meg ehhez hasonló jelzőkkel illetik. Szerintem azért működik ez, mert mégiscsak ott van egy Kispál, egy 30y, egy Punnany, ott vagyunk mi. Van olyan fesztivál, ahol a headliner zenekarok egy nap csak pécsiek, és ez elég extra dolog. Azzal, hogy Pécsen ilyen zenekarok vannak, egy olyan példát statuál az egyik előtt a nagyobb név, hogy alább már nem az ad ember. Egy az, hogy tudja, hogyan kell csinálni, mert ott van a szeme előtt, és közvetlenül láthatja, hogy hogy alakul a zenekar karrierje. Látja, hogyan kell ezt csinálni, és annál szarabbat ő nem akar kiadni a kezéből, így törekszik arra, hogy ő is minimum ilyet csináljon. Olvastam egy cikket, hogy 100-200 valahány működő zenekar van Pécsen, ami nagyon durva. Azzal , hogy belekerültem ebbe a közegbe, mint egyszemélyes valaki, Dávid abban az időben Pesten lakott, és úgy alakult, hogy visszaköltözött Pécsre, ott eldöntötte, hogy szeretne egy zenekart, és szeretne fellépegetni. Ott voltam én, egy énekes srác, aki nem tartozik bandába, mégis mindenki ismeri, és az összes zenekarral jóban van. Mellesleg a Pécs Aktuál pécs arcai vannak feltüntetve, abban én is megjelenek, asszem pont egymás után vagyunk.
Milyen volt a londoni koncert?
Nagyon jó! Én egyébként rohadtul szeretem Londont, tipikusan angolbuzi vagyok. Én nagyon-nagyon szeretem az egész londoni atmoszférát. Mindig angolosan iszom a teát, tejjel, cukor nélkül.
Van valami furcsa szokásod?
Nagyon jól meg a Rubik-kockázás, voltam magyar válogatott is, ezzel tök jól lehet csajozni egyébként. Érettségi után nem vettek fel egyből az egyetemre, így 2 évig pultos voltam. Volt egy csomó időm, és Rubik-kockáztam, és hát eléggé elmélyültem.
Na, de ez annyira nem is furcsa…
Elég furcsa, amikor napi tizenkét órán keresztül rakod a kockát. Szerettem tűzjátékozni is. Orvosin egyszer volt olyan esemény, hogy három program volt aznap, volt egy Járai Márk koncert, volt egy Rubik-kocka oktatás, és volt egy tűzjátékos, és mind a hármat én tartottam. Az nagyon vicces volt. Egyébként tuti, van valami fóbiám is. Mondjuk az, hogy utálom, ha valaki elmondja, hogyan szerezte a sérülését, mert fáj, érzem, hogy fáj. Ez egy nagyon hülye dolog, mert ugye orvosira jártam, ahol pl.: nem is az, hogy tűfóbiám volt, de utáltam az embereknek fájdalmat okozni, ez a része szar volt. Utáltam injekciót adni embereknek. Azt az érzés, amikor közelítek a tűvel, és ahogy beleszúrom… Meg kellett volna szokni, de nem szerettem azt, hogy látom, hogy félnek. Én nagyon sajnáltam őket.
Ha nem zenélsz,mit csinálsz? Sportolsz valamit, van esetleg kedvenc kocsmasportod?
Dartsozni szeretek meg billiárdozni. Csocsózni utálok. Egyébként teniszeztem, vívtam, eveztem, golfoztam.
Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?
A Halott Pénzzel elég sok időt töltök, a legtöbb energiám ez veszi el. Viszont tény, hogy én egyedül kezdtem ezt az egész dolgot, ezzel nem is fogok leállni, és jó érzés, hogy ezen kívül van egy kis outsider dolgom a zenekaron kívül. Nem tudni, hogy most a Halott Pénz meddig lesz még életképes és mennyire fog futni a jövőben, hány éve van hátra a mai világban, amikor gyakorlatilag a youtube-ról, vagy az egyéb zenei oldalakról pillanatok alatt bármilyen zenét meg lehet hallgatni, ezért muszáj aktuálisnak maradni, és úgymond kiszolgálni a közönséget azzal, hogy mindig megújulunk, és mindig fenntartjuk a figyelmet. Reméljük, minél tovább tart ez a Halott Pénzzel. Én abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy énekesként tudok lavírozni a különböző stílusok között, most benne is vagyok egy ilyen közegben, ismerem a legtöbb zenészt Magyarországon, ezzel meglátjuk, hogy mi lesz, nem hiszem, hogy el fogok veszni a süllyesztőben. Most például szeretnék lemezt felvenni egy stúdióban. Vettem egy loop pedált is, amivel mostanában gyakorlok, és ami egyébként egy nagyon érdekes kis kütyü.
Felmerült benned az, hogy külföldön is próbálkozz?
Természetesen, ősszel megyek Izlandra, már egy ideje tanulom az izlandi nyelvet amúgy. Az izlandi zenei export elképesztően jól működik, ez is vonz benne.
Zárszóként: Üzensz valamit az olvasóknak?
Igen, mégpedig azt, hogy mindenki találja meg azt, ami igazán érdekli!
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
Fotó: www.mindenamiorseg.hu, www.youtube.com, www.infogyor.hu, www.mediaklikk.hu
