Justin Bieber is a Rubik-kockára esküszik!

Rovat

Megosztás

A világ legmenőbb játéka sok fejtörést okoz, mégis mindenki imádja

Emlékszem, úgy tizedikben osztálytársaimat magával ragadta egy hullám. Sebesen kezdett járni a kezük, s még órán, a pad alatt is ezt csinálták. Ujjaik közt Rubik-kockát forgattak. És amikor egyik kedves tanárunk lebuktatta őket, nosztalgikusan emlékezett vissza:

– Bezzeg az én időmben… Én még ennél is gyorsabban raktam ki!

Kudarcnak indult

Az 1944-es születésű Rubik Ernő harminc éves korában, 1974-ben alkotta meg a mára már világhírű Rubik kockát. Ez azonban még nem a ma ismert kocka volt, csupán annak egy 2x2x2 centiméteres változata. Három évre rá már szabadalmaztatta is, ám a siker mégsem jött ilyen könnyen. 1977-ben ugyan 12 ezer példányt gyártanak le belőle, mégsem irányult az akkor még Bűvös Kockának nevezett találmányra sok figyelem. A Nürnbergi Vásáron (1978) sem vesznek belőle, ahogyan Magyarországon sem fogyott belőle.

3FC44B38-5F49-4FB0-A1AD-2F077AEB46C5_cx0_cy5_cw0_mw1024_s_n_r1

Dr. Laczi Tibornak köszönhetően azonban a helyzet változik: nemzetközi cikk születik róla, majd külföldön – Németországban, az Japánban, Ausztráliában, Kanadában és USA-ban – is forgalmazni kezdik. ’79-re a magyarok is ráébrednek, mekkora kincs ez a kocka: 300 ezer kel el belőle. Ez  a szám pár év múlva több millióra emelkedik. 1980-ban Rubik Ernőt választják az év emberének, kockája pedig az év játéka lett ugyanezen évben Angliában. A harmadik jeles esemény, mely ehhez a dátumhoz köthető, hogy ekkor nevezték át Rubik Kockának a logikai játékot.

A kockát később más játékok is követték: Rubik elkészítette a Kígyót (1977) és a Bűvös négyzeteket is(1985). A feltaláló 2007-ben Kossuth-díjban részesült.

Hazai világsiker

A Rubik Kocka ma is hódít, az egész világon. Ma a 3x3x3-ast forgatják leggyakrabban kezükben az emberek, de létezik 4x4x4-es és 5x5x5-ös is. A legnagyobb jelenleg  17x17x17-es. Megoldásuk rég nem titok: Manczur Ferenc 1981-es könyvbében megírta, és a rubik.hu oldalon is elolvasható.

rubik__s_cube_004_by_isostock

A Rubik Kocka mérföldkő volt a logikai játékok életében: több, hasonló elvre épülő  játék is követte a piacon. Persze ahogy az lenni szokott, hamisítványok is megjelentek. De a színes kockát könnyű megismerni, legyen az ember magyar vagy külföldi. Ikonná vált. Már 1982-ben szerveztek Rubik Kocka Világbajnokságot (a helyszínt hazánk biztosította), és a hagyomány (egy hosszabb kihagyással) azóta is tart. Kétévente rendezik meg. Legutóbb 2015-ben Sao Paolóban mérhették össze tudásukat a játék mesterei. A nyertes a címvédő Feliks Zemdegs lett, a maga 6 (pontosabban 5,695) másodpercével. A világcsúcsot mégsem ő, hanem Collin Burns tartja, 5, 253 másodperccel.

A nemzetközi mellett Magyar Bajnokságra is jelentkezhetnek a gyors kezűek.

phoca_thumb_l_ho_2013_329
A 2013-as Magyar Bajnokság egy pillanata

 

A Rubik Kocka leghíresebb rajongója Justin Bieber énekes, aki két perc alatt képes azt kirakni.

Téged már magával ragadott a hullám?

Szöveg: Fekete Fanni

Fotók: vonanews.com, guff.com, rubik.hu

RBK
Te mennyi idő alatt rakod ki a Rubik kockát?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta