Kamera forog – Középsuli készül

Rovat

Megosztás

A Középsuli.hu saját gyártású sorozatának harmadik része nemrég jelent meg, de máris forog a kamera, és készül a következő. A Középsulira éhező tinédszerek hada, azaz Ti rengeteg kérdéssel bombáztok minket, hogy vajon mikor lesz folytatás.

Nos, nem kell sokat várnotok a negyedik részre sem, ugyanis július második felében már látható lesz a sorozat negyedik epizódja. Most azonban egy fergeteges Középsuli bulin vesz részt a teljes stáb: újságírók és Középsuli szereplők egyaránt. Na, meg persze az osztálykirándulás pályázatunk győztesei is az Ezüstparton, Siófokon, a Balaton partján süttetik a hasukat.

Ez egy teljesen eltérő forgatás az eddigiekhez képest, ugyanis nincs konkrét forgatókönyv, hanem az élethelyzeteket festjük le a sorozatbeli viszonyokat megtartva persze. A forgatások alatt nagy hőség jellemezte az időjárást, magyarán mondva, majd megsültünk, de operatőr-vágónk és a srácok figyelme egy percig sem lankadt, végig éberek voltak, és a maximumot hozták ki magukból. Rengeteg poénos, meghökkentő, érdekes jelenet került operatőrünk memóriakártyájára, tehát nem kell aggódnotok, a Középsuli hamarosan folytatódik izgalmas jelenetekkel és életszerű problémákkal.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta