Karanténba kell vonulnia az egész osztálynak

Rovat

Megosztás

Üresen maradnak a padok! Szlovéniában két hétre házi karanténba kell vonulnia egy egész alsó tagozatos osztálynak – derült ki a válságstábok keddi sajtótájékoztatóján.

A karantént azt követően rendelték el Maribor egyik általános iskolájának harmadik osztályos tanulói és tanítójuk számára, miután kiderült, hogy az egyik kisfiú koronavírussal fertőződött meg.

A gyereknek nem voltak tünetei, de édesanyjánál diagnosztizálták a Covid-19 betegséget, ezért később az egész családot letesztelték.

Lidija Todorovic, az iskola igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: az eset miatt nem zárják be az intézményt, szigorú óvintézkedések mellett folytatódik az oktatás az iskolában.

 

Szlovénia második legnagyobb városában, Mariborban már egy hónapja nem jegyeztek új fertőzöttet.

Az országban május 18-án indult meg az oktatás az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára, május 25-től pedig a kilencedikesek is visszatérhettek az iskolapadokba. A legújabb rendelet szerint hétfőtől a negyedikesek és ötödikesek, szerdától pedig már hatodikos, hetedikes és nyolcadikosok is járhatnak iskolába.

A szlovén kormány március 12-én hirdetett járványhelyzetet. Május közepén – elsőként az Európai Unióban – hivatalosan is kihirdette a járvány végét, vasárnaptól pedig “adminisztratív értelemben” is véget ért a koronavírus-járvány. Ez annyit jelent, hogy hatályon kívül kerültek azok a rendelkezések, amelyeket a járvány megfékezésére hozott a kabinet.

Továbbra is ajánlott azonban betartani a közösségi távolságtartás szabályait, ott ahol az lehetséges. Ahol nem, ott maszkot kell viselni. Nyilvános rendezvényeket ugyanakkor csak 200 főig lehet rendezni.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta