Kecskevér és bőrkorbács – a Valentin-nap sötét múltja

Rovat

Megosztás

A Valentin-napot kimondottan huszadik századi amerikai ünnepnek tartja a – magyar – közvélemény. Pedig az ünnep ennél sokkal régebbre megy vissza -az ókori Rómában vannak a gyökerei.

Igaz, a rómaiak a szerelmet még egészen máshogy képzelték el, nem rózsaszín szívecskékkel és cuki üdvözlőlapokkal – írja a Globoport.hu. Vad és igencsak bulis ünnep volt, amit február 13 és 15 közt ültek. Illetve nem is ültek, futottak. Lupercaliának hívták, ami egyértelmű utalás a farkasra (lupus), ami nem csak azért volt fontos, mert Róma szimbólumának tartották, hanem kimondottan nagy nemző erőt is tulajdonítottak neki. (Hiszen mégis csak jellegzetesen nagy farka van.) A másik álat, ami fontos szerepet játszott az ünnepben, a szintén igen bujának tartott kecske. A szertartással megbízott papok – a lupercusok – azzal kezdték az ünnepet, hogy Lupercal-barlangban találkoztak, majd kutyákat, és kecskebakokat áldoztak (a kutya itt a farkast helyettesítette).

Ezután következett a bulis rész. A papok ugyanis bekenték homlokukat az áldozati állatok vérével, majd – egy övet leszámítva – meztelenre vetkőztek. Hozzájuk csatlakoztak ifjak szintén alulöltözötten. kecskebőr korbácsokat vettek magukhoz, majd így meztelenül kacagva végigfutottak a városon. A fiatal nőket pedig jól megcsapkodták a kecskebőr korbáccsal.

Ez – állítólag – elősegítette a gyermekáldást. Késői köztársaság-korban még élt az ünnep ebben a formában, Augustus császár azonban, aki a jó erkölcsnek nagy híve volt, a barlangot és az oltárt felújíttatta, a meztelen rohangászást azonban nem nézte jó szemmel, és betiltotta. Később- a kevésbé vaskalapos császárok idején – újjáéledt a szokás.

Szerző: Szűcs Tamás

Kép: www.ancient-origins.net

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta