Ideális esetben egy kapcsolatban a felek egyenlőek, mindenkinek ugyanannyi tere van dönteni, kinyilvánítani, hogy mit szeretne. Gyakran azonban a szerepek eltolódnak és megfigyelhető, hogy az egyik fél viseli a nadrágot, Ő mondja meg legtöbbször, hogy mi legyen.
Nálatok ki a főnök? Legtöbbször kényelmesen sodródsz és hagyod, hogy a párod megtervezze, eldöntse mit csináltok, hova mentek? Vagy éppen ellenkezőleg? Nem bírod elviselni, ha nem az van, amit te akarsz? Esetleg szívesen döntenél néha te is, de nem mered felemelni a hangodat?
Megesik, hogy a döntés nem tudatos, és azért kerülünk egy ilyen kapcsolatba, mert a múltban volt már szerencsénk hasonló szerepekhez. Ha például valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol nem volt lehetősége érvényesülni, akkor valószínűleg olyan partnert választ, aki kiáll mellette és segíti őt, bátorítja és egyszerűbbé teszi a dolgokat.
Ha valaki olyan környezetből jön, ahol nem érezte, hogy szeretik, akkor nehezen bízik meg az emberekben és hajlamos lesz ellenőrizgetni a másikat, igyekszik kontroll alatt tartani a kapcsolatát is. Lehet, hogy ezek a szerepek sokszor nem kellemesek, de jól ismertek és biztonságosak, megóvnak a bizonytalantól.
Egy idő után azért mégiscsak a negatív érzések kerekednek felül. Ha mi vagyunk azok, akiket irányítanak úgy érezzük egyre nő a nyomás rajtunk és mindent kritikának élünk meg, aminek az lesz a vége, hogy válaszút elé kerülünk: menjünk vagy maradjunk. Egy ilyen egyenlőtlen kapcsolatban a felek sem érzik kiegyensúlyozottnak magukat, hiszen akinél a hatalom van azt harag és düh nyomaszthatja, míg az alárendelt fél bűntudatot, szégyent érezhet.
Változtatni természetesen lehet, arra kell törekedni, hogy irányítás helyett inkább támogassuk a másikat, ezzel a partnernek is üzenünk, hogy változtatni szeretnénk. Így van esély egy olyan kapcsolat kialakítására, ahol a passzív agresszív viselkedés helyett őszinték vagyunk és valódi csapatot alkotunk a másikkal!
Képek: marketing-network, giphy
