Ki is valójában Johnny K. Palmer? Most megtudhatjátok, éljen az interjú!

Rovat

Megosztás

Zeneszerző, producer és színész is egyben? Johnny K.Palmer nagyon sokoldalú személyiség, aki Wolf Kati Szerelem miért múlsz című dalának angol verziójával robbant be. Azóta csak sikert sikerre halmoz, interjú csak nektek.

2010 óta zenélsz aktívan. Hogy jött a zene az életedbe? Kitől örökölted a tehetséged? Van más zenész is a családban?

Én keresztény családban nőttem fel, apukám lelkész volt. Minden vasárnap jártunk istentiszteletre, ott kezdtem el dalokat énekelni és írni. Ott szereztem tapasztalatot a közönség előtt igazi színpadon. Édesapám jamaikai származású, ő zongorázott, gitározott, harmónikázott, énekelt is, egyszóval egyértelműen tőle örököltem a zenei vénámat.

Producerként is tevékenykedsz. Az egyik legismertebb közreműködésed Wolf Kati Szerelem miért múlsz című dalában volt. Óriási sikere volt a zenének. Ez hozta meg az áttörést számodra, mint zenei producer?

Wolf Kati eredeti Szerelem miért múlsz című dalának magyar verzióját Geszti Péter írta, én lettem megkeresve azzal a céllal, hogy írjak meg ebből egy angol verziót, ezzel indult el az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ez volt teljes mértékben az a dal, ami beindította a karrieremet dalszerzőként és később kezdtem el elvállalni mindenféle más jellegű munkákat is.

Kép: Panamy

Pár évvel ezelőtt statisztaként jelentkeztél egy amerikai nagy játékfilmbe, aztán majdhogynem főszereppel távoztál a castingról. Milyen volt olyan sztárokkal forgatni, mint Keira Knightley vagy Dominic West?

Igen, 2018-ban jelent meg a Kolett című dal. Igazából 2016-ban forgattuk ezt a filmet, amikor elmentem erre a castingra egy statiszta szerepre mentem el, majd a helyszínen kiderült, hogy másik szerepet szánnak nekem. Eddigi életem legizgalmasabb színészi munkája volt, s ez nyitott meg nagyon sok más lehetőséget színészként. Nem volt színészi végzettségem, izgultam is emiatt, de amikor láttam, hogy a profik is tudnak hibázni kicsit, akkor megnyugodtan és szuper volt.

Szeretnél esetleg színészi babérokra is törni, vagy marad a zenei pálya?

A színészkedés mindig egy kellemes kirándulás, de az elsődleges fókusz mindig a zenén fog maradni. Azt élvezem a filmben, hogy nincs rajtam egyfajta nyomás, vagy nem kell olyan projektbe kell kerülnöm, ahol valamilyen nagy teljesítményt várnak el tőlem. Ezzel elentétben a zenének mindig nagyobb tétje lesz az életemben…és az ember jobban izgul az ilyen projekteken. Nagyobb nyomást érez, hogy mindent meg kell tegyen annak érdekében, hogy sikeres legyen.

Szakács Sziszinek most segíted a karrierjét. Ez azt jelenti, hogy most menedzserként is dolgozol?

Igen! Szakács Sziszivel tavaly a Sztárban Sztár Leszek döntője után kezdtünk el együttműködni. Láttam, hogy 2. helyezett lett, így nem kapott lemezszerződést és úgy döntöttem, hogy lecsapok én rá. Azóta nagyon sok jó eredményt értünk el úgy, hogy még egy év sem telt el azóta. Nagyon izgalmas volt és remélem, hogy az idei még izgalmasabb lesz!

Kép: Kiss Kriszti

Tervezel indulni idén az Eurovíziós dalfesztiválon?

Idén Ausztriában volt pár előadó, akiket indítottunk az eurovíziós előválogatón, de végülis nem őket választották. Idén nem fogok részt venni.

Várható saját zene a közel jövőben?

Egyenlőre nem tervezek saját dallal készülni, de nem is zárom ki, bármi megtörténhet, meglátjuk.

Mik a terveid a 2023-as évre?

Idénre ugyanúgy, mint az elmúlt években szervezünk dalszöveg táborokat, itt én szervezőként és házigazdaként is funkcionálok, mindig nagyon élvezem ezeket a feladatokat. Tervezem a külföldi kapcsolataimat ismét megerősíteni, itthon pedig egy filmzene-szerkesztő workshopot tervezünk beindítani Bánkúti Danival, egyenlőre ezek a fixek, de bármi megtörténhet.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta