A hétvégén hazalátogattam, és az elmaradhatatlan tavaszi kerti mustrán valami egészen furcsa jelenségre lettünk figyelmesek anyukámmal. Az egyik dísznövény gömbjébe egy rigó fészkelte be magát…és nem is egyedül: négy pici fiókája tátogatja a száját a fészekből.
30-40 évvel ezelőtt még csak fel-felhozták a madártani cikkekben, hogy rigót láttak a kertben. Manapság már az számít ritkaságnak, ha valaki kertjében nincs rigó. A vadon élőek nem jönnek oda, de a “mi rigónk” nagyon barátságos volt. Leguggoltam a kertben és annyira közel jött hozzám, hogy majdnem megsimogattam. 🙂
A feketerigó a földön van igazán elemében. A hallása kiváló, minden apró neszt kiszűr, ezért ha a fűszálak között elszaladna egy rovar, akkor az biztos, hogy a fiókák szájában végezné. Valószínűleg a mi kis rigó mamánk is étket keresett kicsinyeinek.
A költési időszak jellemzően áprilistól júliusig tart, a mi mamánk pedig tartja magát a “szabályokhoz”, már áprilisban gondozza a porontyokat. A fiókák gyakran kiugrálnak a fészekből még azelőtt, mielőtt képesek lennének repülni. Ilyenkor a földön ugrándozva várják édesanyjukat. Mivel ez egy bevett szokás náluk, nem kell őket pakolgatni fel-le, maximum akkor, ha féltjük őket a háziállatainktól.
Noha egy kutyától vagy egy macskától nem tudná a rigó megmenteni a kicsinyeit, de egy veréb baját igencsak ellátta, az biztos. Ez a látvány fogadott, amikor mentem leskelődni a fészekbe.
