Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / Kínos téma | Így égtem be az első csóknál

Kínos téma | Így égtem be az első csóknál

A legtöbbünkön várakozással teljes izgalom lesz úrrá, ha az első csókra gondolunk. Miközben arról ábrándozunk, hogy milyen romantikus és szenvedélyes lesz majd, ha végre megcsókolhatjuk a kiszemeltünket, rettegünk is, mi lesz, ha elrontunk valamit.

Az esetek jelentős részében a para alaptalan. Kivételek persze vannak. Ilyen kivétel Ádám esete is, aki egy érzéki csókcsata helyett a sürgősségin kötött ki.

 

Hosszú hónapok óta tetszett egy lány, de sokáig nem mertem elhívni randira és csak ábrándoztam róla. Egyszer aztán úgy alakult, hogy a legjobb haverom és az ő legjobb barátnője összejöttek. Mivel a haverom már nagyon unta a bénázásomat, megkérte a barátnőjét, hogy faggassa már ki a kiszemeltem, mit gondol rólam.

Pár nap múlva haverom örömmel újságolta, hogy nem kell aggódnom, a csaj szívesen randizna velem. Összeszedtem hát magam és péntek este ráírtam a lányra, hogy lenne e kedve velem másnap moziba menni. Szerencsére igent mondott. Nagy izgalommal készülődtem a randira. A film előtt még beültünk enni, aztán irány a mozi! Az előadás után úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk haza.

Fotó: Youtube

Ekkor már nagyon nyeregben éreztem magam, hiszen egész este jól elbeszélgettünk,voltak közös témáink és totál felszabadultan viselkedtünk. Ráadásul alig fordultunk rá a hazafele vezető útra, mikor a randipartnerem megfogta a kezem. A házukkal szemben lévő parknál megkért, hogy üljünk még le egy kicsit egy padra.

Tudtam, ő már kezdeményezett azzal, hogy megfogta a kezem, a következő lépést nekem kell megtennem.

Elég bután jött ki a szitu, mert ő már a padon ült én pedig még álltam. Szegény kérdően nézett rám. Gondoltam, hát legyen, hozzuk ki ebből a kínos pillanatból a lehető legjobbat, így eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha direkt maradtam volna állva.

Lassan odasétáltam hozzá, és megálltam előtte. Majd lehajoltam és megakartam csókolni. A hirtelen irányváltásomtól megijedve, ő felugrott. De ekkor már nagyon közel voltam az ajkaihoz, így a szája az én szám helyett a homlokommal találkozott.

Fotó: howcast.com

Egyből eleredt a vére és sírva fakadt, én meg totál leblokkoltam. A vállát átkarolva támogattam be a zokogó és csurom vér lányt a szülei ajtajáig. Reménykedtem benne, hogy senki sincsen otthon, viszont pechemre pont az apja nyitott ajtót. Gyorsan bemutatkoztam és elhadartam, hogy velem volt ma a lánya, és hogy hazafele menet nekiment a pláza üvegajtajának és valószínűleg felrepedt a szája. A csaj apja szemmel láthatóan nem hitte el a sztorim – azt meg mégsem mondhattam, hogy éppen leakartam  smárolni a drága kislányát – mindenesetre azt mondta, bevisz minket a kórházba.

A sürgősségi ügyeleten aztán kiderült, össze kell varrni a csaj száját, plusz az egyik első foga is kilazult, így valószínűleg lesz egy köre a fogorvosnál is.

Irtózatos bűntudattal mentem haza és aggódva vártam a hétfőt. A legszörnyűbb az volt, hogy a lány egész héten nem jött suliba, én pedig nem mertem ráírni, hogy mi van vele.

Ezek után egyértelmű volt számomra, hogy buktam nála a dolgokat, mígnem pénteken oda nem jött a legjobb barátnője és közölte velem, hogy legalább annyit megtehetnék, hogy írok a barátnőjének, mert egész héten az én üzenetemre várt.

Még aznap délután írtam neki és hétvégén össze is futottunk. Kiderült, nem haragszik rám. Még aznap megtörtént az első – immáron sikeres – csókunk.