Kutyáját gyászolja Lorde, a rajongóknak várniuk kell az új albumra

Rovat

Megosztás

Az énekesnő nyílt levélben kérte rajongóit, legyenek türelemmel, amíg feldolgozza a veszteséget.

Egy háziállat elvesztése ugyanolyan fájdalmas lehet, mint egy családtagé vagy közeli baráté, hiszen a kis kedvencek olyannyira a szívünkhöz nőnek, hogy nélkülük minden sokkal nehezebb lesz. Így van most ezzel Lorde is, aki örökbe fogadott kutyusától köszönt el nemrégiben. Pearl-t 2018-ban adoptálta az énekesnő, és rövid idő alatt a legjobb barátja lett. Ott volt, amikor a zongoráján írta az új dalokat, együtt üldögéltek a teraszon és mindenhová együtt mentek, elválaszthatatlanok voltak. A turnézással töltött hosszú évek után a kutya jelentette neki a stabilitást. Sajnos Pearl egész életében betegségekkel küzdött, melyek közül végül szívbetegsége lett a veszte. Egymást követően kétszer leállt a szíve, majd gazdája karjaiban költözött át a kutyamennyországba.

Pearl eljön hozzám az álmaimban, és olyankor vele lehetek. Az a ragyogó energia, amivel feltöltött, eltűnt az elvesztésével – írta a levélben, arra utalva, hogy Pearl szeretete volt az egyik legnagyobb inspiráció, ami erőt adott neki az új album megírásához.

Lorde arra kérte a rajongókat, legyenek türelemmel, amíg feldolgozza a vezsteséget és erőt gyűjt az új anyag befejezéséhez. Rajongói természetesen megértik a sztárt és a #WeLoveYouLorde hashtaggel biztosították róla, hogy mellette vannak a nehéz időszakban.

Ha szeretnél Te is egy háziállatot, töltsd ki a tesztünket, hogy megtudd, melyik való neked!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta