Kirándulás Londonban – Fotósorozat

Rovat

Megosztás

Indiáról és Grúziáról is láthattatok már fotósorozatot a globoport.hu munkatársától. Ezúttal azonban londoni útjáról készített izgalmas fotókat a kolléga.

 

“Többször voltam már az egyik legizgalmasabb európai városban, így nem kellett végigjárnom a nevezetességeket. Mostani utamra csak mobiltelefont vittem magammal, azzal fotóztam kicsit Londont, de főleg a most éppen nyitva tartó kiállításokat, galériákat.”

– kezdte eképpen beszámolóját a fotós. További élményeiről a fotók alatt olvashattok.

Apple watch  reklám
“Londonban a kirakatokat is mindig megcsodálom, így volt ez most is, amikor az Apple watch reklámokat vettem észre az Oxford Street-en.”

Apple watch reklám
Apple watch reklám

Galeries  Bartoux
“Tovább sétálva betértem több galériába. Az egyikben (Galeries Bartoux) megdöbbentő „kínálat” volt. Többek közt Warhol, Miró, Chagall és Niki de Saint Phalle alkotásai között sétálgattam az elegáns üzletben. Nem messze innét a 75 éves Pelé-t ünnepelték (Halcyon gallery). Szobrok, festmények fotók voltak róla – mesélték, hogy a megnyitóra eljött a szerencsére még mindig jó kondícióban lévő futballsztár.”

Galeries Bartoux
Galeries Bartoux

Halcyon gallery
Halcyon gallery

Ai Weiwei  műve a Royal Academy of Art-ban
“A fő ok, amiért épp most szerettem volna kimenni Londonba az Ai Weiwei kiállítás volt. A Royal Academy of Art termeiben állították ki a kínai ellenzéki művész alkotásait. Többször láttam már Ai Weiwei tárlatot , ez a mostani nem volt a kedvencem, de itt is láttam sok nekem tetsző művet.”

Ai Weiwei műve a Royal Academy of Art-ban
Ai Weiwei műve a Royal Academy of Art-ban

"Minden évben egy ismert művészt kérnek fel a Serpentine galéria (a Kensington gardens-ben található) külső pavilonjának megtervezésére. Idén egy spanyol stúdió, a selgascano (így írják kis betűkkel a két művész, Jose Selgas és Lúcia Cano nevéből összeállított logót) építette a látványos épületet. Nem messze innen láttam egy szokatlan, de nagyon hasznos utcai ivó kutat – ahol a kutyákra is gondoltak."
“Minden évben egy ismert művészt kérnek fel a Serpentine galéria (a Kensington gardens-ben található) külső pavilonjának megtervezésére. Idén egy spanyol stúdió, a selgascano (így írják kis betűkkel a két művész, Jose Selgas és Lúcia Cano nevéből összeállított logót) építette a látványos épületet.”

a Serpentine galéria pavilonja
a Serpentine galéria pavilonja

a kutyabarát ivó kút
“Nem messze innen láttam egy szokatlan, de nagyon hasznos utcai ivó kutat – ahol a kutyákra is gondoltak.”

Hayhill gallery
“Egy újabb galériában a legjobban a Földgömbön tornászó lány szobra tetszett (Hayhill gallery).”

Frieze (1)
“Az egyik legnagyobb londoni kortárs művészeti vásár a Frieze a Regent parkban. Egy egész napot töltöttem ott, ahol sok érdekeset és sok felejthetőt láttam.”

Regent park
Regent park

Frieze
Frieze

Frieze
Frieze

"A következő nap kedves vendéglátóimmal az ingyenesen (mint sok más londoni múzeum) látogatható  Sience museum-ba (Tudományos múzeum) látogattunk el. Este még meg szerettem volna nézni, egyik kedvenc múzeumomban a National Portrait Gallery-ben egy fotókiállítást Audrey Hepburn-ről. A zárónapon voltam ott és sajnos már minden időpont teli volt. Így is láttam egy nagyszabású Giacometti tárlatot és újra felfedeztem Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréit az LCD képernyőn. Utána este még kimentem a Temze partjára, és ha csak távolról is de megcsodáltam a London Eye-t, a híres óriáskereket."
“A következő nap kedves vendéglátóimmal az ingyenesen (mint sok más londoni múzeum) látogatható Sience museum-ba (Tudományos múzeum) látogattunk el.
Este még meg szerettem volna nézni, egyik kedvenc múzeumomban a National Portrait Gallery-ben egy fotókiállítást Audrey Hepburn-ről. A zárónapon voltam ott és sajnos már minden időpont teli volt. Így is láttam egy nagyszabású Giacometti tárlatot és újra felfedeztem Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréit az LCD képernyőn. Utána este még kimentem a Temze partjára, és ha csak távolról is de megcsodáltam a London Eye-t, a híres óriáskereket.”

Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréja
Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréja

Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréja
Michal Craig-Martin Zaha Hadid portréja

London Eye
London Eye

a Temze partja és a London Eye
a Temze partja és a London Eye

Sience museum
Sience museum

Borough market
“Az utolsó londoni napomra is maradt látnivaló. Először elmentem a Borough marketre a sokszínű piacra. Hétfő volt de több boltos és sok „street food” árus nyitva volt.”

Borough market
Borough market

"Londonba indulásom előtt láttam Budapesten a Ludwig Goes Pop kiállítást így természetesen kíváncsi voltam a Tate modern-ben a The World Goes Pop kiállításra. Érdekes volt , de a budapesti anyag méltó társa."
“Londonba indulásom előtt láttam Budapesten a Ludwig Goes Pop kiállítást így természetesen kíváncsi voltam a Tate modern-ben a The World Goes Pop kiállításra. Érdekes volt, de a budapesti anyag méltó társa.”

The World Goes Pop
The World Goes Pop

"Még láttam egy két érdekességet az utolsó nap: A Harrods áruház előtt állatvédők        tüntettek , a halas-pultnál pedig egy óriás polip fogadott, a folyóparton pedig a  legújabb Jurrasic park epizódot reklámozták szokatlan módon."
“Még láttam egy két érdekességet az utolsó nap: A Harrods áruház előtt állatvédők
tüntettek , a halas-pultnál pedig egy óriás polip fogadott,a folyóparton pedig a
legújabb Jurrasic park epizódot reklámozták szokatlan módon.”

Harrods Áruház
Harrods Áruház

Jurrasic park promóció
Jurrasic park promóció

"londoni vendéglátóim"
“londoni vendéglátóim”

 

 

Korábban Grúziáról írt beszámolót a globoport.hu fotós munkatársa.

Első rész
Második rész
Harmadik rész

 

Forrás: globoport.hu

Fotók: Konkoly-Thege György

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta