Kiss Ramóna a határokat mindig betartotta a középiskolában, még ha rosszalkodásra is került sor

Rovat

Megosztás

A Barátok közt Zsófijának, Kiss Ramónának is vannak középiskolás emlékei, élményei és tapasztalatai, amit meg is osztott velünk, és mi továbbítjuk Nektek, hogy Ti is megtudhassátok, hogy Ramóna milyen középsulis élményekkel gazdagodott, és a milyen véleménye van a középiskolás évekről magáról. Még azt is megmertem kérdezni tőle, hogy esetleg volt-e rosszkislány, és kapott-e kokikat az ellenőrzőjébe.

Melyik városban és melyik középiskolában tanultál?

A Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolába jártam. Elképesztő érzés volt minden nap a várban, a régi épületek, történelmi emlékek között baktatni az iskola felé.

Milyen szakra/tagozatra jártál?

Közgazdasági szakra jártam.

Mi a legfeledhetetlenebb középsulis élményed?

A harmadik év után bekerültem a Barátok közt-be, és magántanuló lettem, de ennek ellenére év végén az osztály hatalmas szeretettel várt. Velük vizsgáztam és bolond ballagtam. Ez akkora élmény volt, mintha az egész évet együtt töltöttük volna.

Mi volt a legcikisebb középsulis élményed?

Énekkaros voltam, és az egyik előadás során elbambultam, így nem akkor léptem be az adott dalba, amikor kellett volna. Teljesen mást kezdtem énekelni, más hangom, ezzel magamra vonva a nem kívánt figyelmet.

Tartod a kapcsolatot a volt osztálytársaiddal?

Némelyikükkel időnként szoktunk beszélni. A többiekről csak híreket hallok. Remélem, hogy hamarosan összejön osztálytalálkozó.

 Melyik volt a kedvenc tantárgyad a középiskolában?

A magyar irodalom mellett a földrajz volt a kedvencem, mert a tanárunk, id. Szathmáry Árpád olyan szeretettel adta át a tananyagot, hogy azokat az órákat nem lehetett nem szeretni.

Melyik az a tantárgy, amelyet a legjobban utáltad?

A fizika nem volt a szívem csücske.

Véleményed szerint melyik a leghaszontalanabb tantárgy a középiskolában?

Nem tudnék kiemelni egy konkrét tantárgyat, mindegyiknek van hasznos része és úgy gondolom, jóval több adatot tartalmazó része is, mint amire szüksége van egy diáknak. Szerintem szerencsésebb lett volna időnként összefüggésekben, rendszerben gondolkodni, mint a lexikális tudást növelni.

Véleményed szerint melyik a leghasznosabb tantárgy a középiskolában?

Szerintem mindenki számára más és más lehet a hasznos tantárgy. Úgy gondolom, hogy a középsuli pont arra van, hogy a diákok rátaláljanak a saját érdeklődési körükre. Számomra pont ezért a magyar irodalom volt a leghasznosabb.

Kaptál valaha beírást az ellenőrződbe?

Az általános iskolában már kirosszalkodtam magam, de nem voltam tipikus jókislány a középsuliban sem, viszont a határokat megtartottam, így elmaradt a beírás.

Visszavágysz a középiskolás életedbe?

Szép időszak volt, de annak akkor és ott volt a helye.

Fontosnak tartottad a hagyományos sulis eseményeket?

Imádtam ezeket az eseményeket, mert hihetetlenül jó suli-bulik voltak. Ilyenkor  összejött az egész iskola és lehetett haverkodni, bandázni és „rosszalkodni”.

Középiskolás élmények - Kiss Ramóna
Neked Kiss Ramóna a kedvenced a Barátok köztben?

 

Borítókép: Rcnews.com

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta