Kiüresedett nézőtérrel zajlik az idei Oscar-gála

Rovat

Megosztás

Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén – jelentette be az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.

David Rubin azt is közölte, hogy az Oscar-díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.

A 93. Oscar-díjátadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről is jelentkezik a műsor: a belvárosi Union Station pályaudvarról.

A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját, és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes és fodrász kategóriába bejutott jelöltekkel. Továbbá elmarad a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díjkiosztónéző parti is.

Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor “egyedülálló és emlékezetes” lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta.

Idén a legtöbb, 10 Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, amelyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje.

A 93. Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint 225 ország és térség televízióiban látható.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta