Konciztunk: Tóth Andit imádtuk, Horányi Julit nem vártuk, Benjitől még autogramkártyát is kaptunk

Rovat

Megosztás

Az 2014-es év utolsó előtti napján koncerteztünk egyet Viki kolleginámmal. Tóth Andi, az X Faktor 2014-es győztesének hivatalos Facebook oldalán láttam a hírt délelőtt tizenegykor, hogy Tóth Andi koncert lesz az egyik fővárosi bevásárlóközpontban délután ötkor, azonnal telefont kaptam, ide el kell mennünk.

Mondanom sem kell, hogy mekkora meglepetés volt, amikor öt óra után tíz perccel (dívaszag volt) megjelent….Horányi Juli…mivan?? Azért odaírhattad volna Andi, hogy végig kell hallgatnunk öt számot Horányi Julitól, mire téged megkapunk! Upsz…ezt nem tudtuk valahogy.

Aztán végre megérkezett Andi. Végigtombolta azt a félórácskát, amit színpadon volt, habár már az elején bejelentette: megbetegedett. Én is. Szóval eléggé durva volt a szabad ég alatt végigállni a koncit, főként, hogy még sosem voltam ilyenen. De borzalmasabb volt sorbanállni az autogramért. De mi olyan menők vagyunk, meg a menedzser nagyon aranyos volt, és megengedte, hogy előremenjünk annak ellenére, hogy nem szóltunk előre, hogy a Középsuli is belibben majd a koncertre. Hurrá! És köszönjük! De képet már nem csinálhattunk sajna. :/ Mindegy, éljen a Facebook, onnan szedtünk le róluk.

Azért kaptunk egy-egy aláírást. Ekkor Benji is feltűnt a színen, az X-Faktor legjobb férfiú énekese még egy saját arcképével ellátott autogramkártyát is adott. Ilyen a profizmus. Imádtuk őt is, mint Andit.

xfaktor

benji

Most pedig itt ülünk egy kávézóban, és írjuk a cikkünket, este nyolc órakor, mire Ti pedig ezt olvassátok, már egy másik évet fogunk írni! BÚÉK Nektek Középsulisok!

Csak olvassatok minket tovább rendületlenül! 🙂

Közreműködő: C. Viktória

Borítókép: Tóth Andi hivatalos oldala – Facebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta