Ezt nézed:  / Színes / Közönségtalálkozó után műúszó versenyt néztek a Középsuli szereplői

Közönségtalálkozó után műúszó versenyt néztek a Középsuli szereplői

Rengetegen igényeltek tőlünk ingyenes jegyet a május 19-i Fina Műúszó Világkupára, tizenhét órakor közönségtalálkozót is tartottunk nézőinkkel a Duna Arénában. Most szereplőink mesélnek mind a találkozóról, mind a szinkronúszóversenyről.

“Nagyon boldog voltam és jó érzés töltött el, mikor a rajongók mosolyogva, boldogan odajöttek hozzám és alig várták, hogy beszélgessenek velem, fényképet csináljanak velem. A szülőkről nem is beszélve. Láttam a szemükön, hogy a csemeték milyen boldogak, hogy velem találkozhattak velem. Szeretek ilyen örömöket okozni”

– mondta Krisztosz bá’ megformálója, Tóth Dániel.

“Nagyon élveztem a közönségtalalkozót, de főleg a szinkronúszást. Csodálatos élmény volt, hogy összhangban úsztak és milyen sokáig tudtak a víz alatt maradni a lányok, és úgy, hogy a lábuk végig a magasban volt rezdületlenül. Nekem nagyon sokat számít, hogy Magyarországon rendeznek ilyen versenyeket”

– meséli Tibi.

Bende volt az eseményen a Középsuli-csapat koordinátora ezúttal, így nemcsak színészi, de szervezői-szerkesztői feladatai is voltak. Erről mesélt kicsit magazinunknak:

“Kiss Szofi, aki egyszemélyben a magyar szinkronúszó-válogatott, odajött hozzánk a verseny után beszélgetni pár szót, ezt a szerencsés Facebook live-nézők láthatták is. Egyébként egy kis spoiler! Kivételesen én vezényeltem a forgatást és a közönségtalálkozót, szóval ha valakinek nem tetszenek majd az ott forgatott részek akkor engem kell szidni. De nyugi, vicces lesz.”

“Amit tegnap láthattam és átéltem, az valami leírhatalan. Néhány mutatványtól libabőrös lettem, felejthetetlen volt”

– mondta Medve Gábor, a Középsuli-csapat egyik legújabb tagja.

Ott volt még a találkozón és az eseményen és forgatott továbbá Olivér, Juli, Barbi és a Rozit alakító Eisert Eszti is, így a következő epizódban, ami jövő héten vasárnap délután öt órakor jelenik meg a Középsuli.hu-n és a YouTube csatornánkon.

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share