Külhoni magyar fiatalokat is vár az ELTE a tizedik Eötvös szónokversenyre!

Rovat

Megosztás

Idén az anyaországi versenyzők mellett már külhoni magyar középiskolások is lehetőséget kapnak arra, hogy bebizonyítsák, ők a legjobb ifjú szónokok. Az Eötvös József országos középiskolai szónokverseny jubileumi programtervéről Bóna Judit főszervezőt kérdeztem.

Idén már 10. éve rendezik meg az Eötvös szónokversenyt, mivel készülnek az évfordulóra?

Antalné Szabó Ágnes kezdeményezésére indult el a verseny, amire évről évre többen jelentkeznek. A Szakmódszertani Központ és a Magyar Nyelvtudományi Társaság mellett idén a Magyar Nyelvőr Alapítvány is a szervező intézetek között van, illetve egy széles támogatói bázisnak köszönhetően meg tudjuk valósítani, hogy az eddig még csak magyarországi diákoknak szóló versenyt kiszélesítsük, és már a külhoni magyar fiatoknak is rendezzünk elődöntőket, aminek eredményeképpen 7 tehetséges határon túli középiskolást tudtunk kiválasztani, akik megmérettethetik magukat az országos döntőben.

A verseny kezdete óta a bölcsészkar ad otthont a döntőnek, miért gondolja, hogy ez a legalkalmasabb helyszín erre?

Azon felül, hogy a diákok egy rendkívül patinás épület egyik legszebb termében versenyezhetnek, ez az ELTE számára is hasznos. Gondoljunk csak bele abba, hogy akik ide jönnek, akik eljutnak a döntőbe, azok nem csak szeretik a retorikát, de ügyesek is a nyilvános beszédben. Nagy eséllyel vagy bölcsész, vagy jogi pályára készülnek, így egy jó hangulatú verseny kiváló marketing az egyetem számára.

A döntő április 14-én lesz a Bölcsészettudományi Kar kari tanácstermében. Milyen feladatokat kell sikeresen teljesíteni ahhoz, hogy valaki a dobogóra állhasson?

Három fordulós a verseny, az iskolai fordulókat követi egy regionális verseny is, a döntő előtt. Minden versenyző ugyan azt az idézetet kapja, és arról kell fél óra felkészüléssel egy 5 perces szónoklatot elmondani, ez tulajdonképpen egy rögtönzés, amit a zsűri sok szempontból pontoz. A tartalom és a forma egyaránt számít, tartalmi szempontból azt figyeljük, hogy jól strukturált legyen a beszéd, meggyőző érveket sorakoztasson fel a szónok, de azok ne legyenek közhelyesek. Nagyon sokat számít a humor, de ez nem azt jelenti, hogy stand-up comedy műsort várunk, illetve vannak olyan témák, ahol egyáltalán nem javasolt humorizálni. Formai szempontból figyeljük a nyelvezetet, az előadásmódot, a kiállást és a beszédet.

Milyen tulajdonságok támasztják alá a mindenkori nyertes sikerét?

Először is kell egy adottság, hogy a diák nyitott, kommunikatív, rátermett legyen. Sokat számít a gondolkodásmódja, hogy mindig legyen egy újabb ötlete és az irodalmi műveltség is a segítségére lehet. Természetesen sok múlik a felkészítő tanárokon is, mert vannak olyan sablonok, amelyek megtanulásával bárki, bármilyen témáról tud azonnal beszélni.

Miért ajánlaná egy középiskolásnak, hogy részt vegyen a versenyen?

Nagyon sokat tanulhatnak egymástól, a felkészítő tanáraiktól és a zsűritől. Az is egyfajta díj, hogy az ország első egyetemére utazhatnak, a kari tanácsteremben szónokolhatnak, ez nagyon megtisztelő a diákoknak. Természetesen az esemény az ismerkedésről is szól, ezért is nagy szó, hogy már határon túli kortársaikat is megismerhetik.

A Középsuli.hu a verseny támogatója és médiapartnere, a versenyzőkről és az eredményekről itt olvashattok majd.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta