Számos olyan állatfaj van, melyeket mára már nem láthatunk a földön, mivel az utolsó példányaik is kihaltak. Ez részben természetes evolúciós folyamat, ám nagymértékben a felelőtlen emberi beavatkozás következménye. Az elmúlt negyvenöt év alatt több mint az állatok fele eltűnt!
Fehérfarkú erszényes nyúl
Ausztráliában élt a fehérfarkú erszényes nyúl kifejezetten száraz, sivatagi körülmények között. Éjszaka járt élelemszerzésre, nappal pedig az üregében tartózkodott. Drasztikusan a 20. század elején kezdett ritkulni a számuk. Kihalását főként a betelepített ragadozók, a vörös rókák és az elvadult macskák okozhatták. Az 1960-as években látták utoljára az őslakosok egy egy példányát, de azóta senki, így valószínű, hogy teljesen kihaltak.
Steller-tengeri tehén
A szirének rendjének legnagyobb faja volt a tengeri tehén, mely akár nyolc méter hosszúra is megnőtt, súlya pedig hat tonna lehetett. Moszatokkal táplálkozott és a bering-tengeri Parancsnok-szigetek környékén élt. Először feljegyzéseket az állatról Georg Wilhelm Steller német természettudós, készített 1741-ben.
Felfedezése után rendszeresen vadászták, húsa és bőséges zsírja miatt, így sajnos fél évszázad alatt, 1768-ra ki is pusztították.
Dodó
A dodó a feljegyzések szerint az ember által elsőként kipusztított állat, ezért a káros emberi tevékenység jelképévé vált. Az Indiai – óceán Mauritius nevű szigetén élt. 1 méteres magasságával nagy méretűnek számított, a galambfélék családjába tatozó állat volt, de repülni nem tudott. A dodó kihalása a gyarmatosításra vezethető vissza, mikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban . Ettől számítva a dodók alig több mint ötven éven belül, 1690-re kipusztultak. Életmódjukról nem sokat tudunk, mivel nem igen maradtak fent róluk hiteles feljegyzések, sem csontmaradványok.
Kvagga
A Kvagga a zebrafajhoz tartozik, valamikor igen nagy számban élt Dél-Afrikában. A csíkozása miatt különbözött a zebrától, a megszokott sávos minta csak a teste első részén volt látható. Testének középső részén a csíkok elsötétültek, a hátsó lábak pedig sötétbarnák voltak. Mivel bőréért vadászták, az 1800-as évek közepére ki is halt. Az utolsó példánya az amsterdami állatkertben pusztult el 1883-ban .
Gyomorköltő béka
Mint ahogy a nevéből is sejteni lehet, ez a békafaj igencsak különleges volt. Ausztrália esőerdőkkel borított hegyvidékein élt. Szaporodása miatt volt igazán különleges, mivel saját tápcsatornájában hordta ki a petéit negyven nap alatt.
Érdekes, hogy az anyaállat emésztőnedvei nem ártottak a fejlődő ebihalaknak. Sajnos a kutatóknak nem sikerült megfejteni a békának ezt a titkát, mivel az esőerdők kiirtása miatt végleg kipusztultak kb. 1981-re.
Képek forrása: hotdog.hu, borsdaralo.hu, MEK, jw.org, shareyouressays.com