Kylie Minogue a Szigeten!

Rovat

Megosztás

A hagyományos forgatókönyvtől eltérően ezúttal Csiszár Virá, a Sziget booking managere kezdte a fesztivál sajtótájékoztatóját, méghozzá egy nagy bejelentéssel.

Az már korábbról ismert, hogy olyan nagy nemzetközi sztárokat láthatunk idén a Nagyszínpad headliner sávjában, mint Sam Smith, Liam Gallagher, Halsey, Martin Garrix és Fred again.. Ha pedig azt nézzük, hogy a korábbi sávokban fellép – mások mellett – Skrillex, Stormzy, Fisher, Raye,Janelle Monáe vagy akár Tom Odell vagy Louis Tomlinson, láthatjuk, hogy rendkívül sokszínű és erős programja lesz az idei Nagyszínpadnak. Nagy örömmel jelentem be, hogy ehhez a sorhoz csatlakozott – a nyitónap főfellépőjeként – az ausztrál szupersztár, Kylie Minogue – mondta Virág.

A többszörös platinalemezes Kylie Minogue karrierjének újabb fénykora vette kezdetét 2023 nyarán a Padam Padam című slágerének köszönhetően. A Grammy-t is elnyert dal Kylie legfrissebb, Tension című albumán hallható, mely a kritika szerint telis-tele van csillogó, ellenállhatatlan, könnyen fogyasztható dalokkal, amelyeknek egyetlen célja, hogy a hallgatót szerelemre és táncra bírja, ha nem is mindig ebben a sorrendben. Az új album a visszatérés örömét árasztja, mely Kylie jól ismert erősségeit mutatja be énekesként, dalszerzőként és popzenei előadóként egyaránt. A világhírű popsztárnak a zenei világra gyakorolt jelentős hatását egy komoly elismeréssel is díjazták: Kylie Minogue kapta idén a BRIT Music Awards Global Icon különdíját, melyet az igazán kivételes művészeknek – legutóbb 2021-ben Taylor Swift kapta – ítélik oda. A Globális Ikon-díjat Dua Lipa adta át Minogue-nak, aki a pop örökös királynőjeként említette őt.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a fesztivál újításait vette sorra. Tavaly nagyot léptünk a Sziget vendégélmény fokozásában – a visszajelzések alapján – a látogatók nagy megelégedésére – mondta Kádár. A higiénia terén az európai fesztiválok élvonalában is példaértékűek a szolgáltatásaink, ezt nem csak a látogatók, de a nemzetközi fesztiválszcéna szakemberei is elismeréssel nyugtázták. A Sziget látványvilága is nagyot színesedett úgy a vendégtérben, mint a programhelyszínek tekintetében. A fenntarthatóság terén is sokat fejlesztettünk, ezen a téren már egy nemzetközi közösséggel, az Európa élvonalába tartozó fesztiválokkal együttműködve közösen dolgozunk tovább. Kiemelendő még a fesztiválon igénybe vehető szállások változatos kínálatának és szolgáltatásainak sokszínűsége – tette hozzá a főszervező. A programkínálat mellett ma már a nemzetközi pályán a vendégélmény a legnagyobb hívószó, ha nem a legnagyobb vonzerő. A korábbi éveket jelentősen meghaladó előzetes érdeklődés a Sziget iránt nagymértékben ennek is köszönhető – mondta Kádár. Az elővételes jegyidőszakban nagyon megugrott az eladott bérletek száma, külön fontos számunkra, hogy a magyar látogatók vásároltak – hosszú évek után először – a legtöbben Early Bird hatnapos bérleteket. A napijegyek árait pedig idén átlagban nem emeltük, sőt, a diákjegyekkel és a 21 év alattiaknak idén bevezetett U21 bérlet megjelenésével a fiatalok – az első időszakban – a tavalyinál is olcsóbban juthattak bérlethez.

Free To Be … – a Szigeten, szabadon

Idén 30. alkalommal jelentkezik a Sziget. Több, mint 30 évvel ezelőtt nekünk is volt egy álmunk, egy hely, ahol egy hétig együtt lehetünk, ahol mindenki megélheti a személyes szabadságát, az atmoszférát, a flow-t, amit egy vibráló fesztivál nyújthat, ahol megférnek egymás mellett különböző stílusok, programok és kultúrák – mesélte Kádár Tamás. A Sziget hamar szimbólummá vált. Egy ideális világgá, ahová belépve magunk mögött hagyjuk a mindennapok gondjait, a kinti hétköznapok félelmeit, megosztottságát, igazságtalanságait. Ahol valóban átélhető a szeretet forradalma, az elfogadás, az együvé tartozás. A Sziget alapértékei harminc éve változatlanok. Hiszünk a kulturális sokszínűségben, a különbözőség elfogadásában, az egymás iránti figyelemben, a közösség erejében, a személyes boldogsághoz való jogban, a szeretet erejében, bármi is történjék közel vagy távolabb körülöttünk a világban – emelte ki Kádár. Európa egyik legnagyobb fesztiváljaként aktívan kiállunk az alapértékeink mellett és büszkék vagyunk arra, hogy törekvéseinket idén a European Festival Awards a társadalmi ügyek melletti kiállást elismerő Take a Stand Award elismeréssel díjazta – tette hozzá. Öt évvel ezelőtt a Love Revolution égisze alatt foglaltuk össze azokat az alapértékeket, melyek az üzeneteinkben és programjainkban is visszaköszöntek.

Az eltelt három évtizedben a Sziget és közönsége egy olyan nemzetközi közösséggé vált, mely együtt valósította meg azt az álomállamot, amit ma már szerte a világban a Szabadság Szigetének hívnak. A Sziget, a szabad Szitizenek elfogadó közössége. A Sziget az a hely, ahol szabadon lehetünk önmagunk, ahol szabadon lehetünk Szitizenek – ennek ad keretet mostantól a Free To Be…, mely a Sziget számos pontján köszön majd vissza.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta