A legkevesebb törődést igénylő háziállatok

Rovat

Megosztás

Vannak olyan háziállatok, amiket pont azért választ az ember, mert nem igényelnek nagy törődést. Leginkább helyhiány miatt dönthet úgy valaki, hogy szeretne háziállatot, de egy szűkösebb lakásban ez nehézkes. Szerencsére azért vannak olyan állatok, amik nem igényelnek sok helyet és egész nap elvannak.

Rágcsálók

Széles a választék, hiszen hörcsögöt, egeret, tengerimalacot és egyéb kisebb rágcsálót könnyen lehet tartani. Kézhez lehet szoktatni mindet, így játszani is lehet velük. Egy kisebb terráriumban is jól érzik magukat, de legjobb, ha van társaságuk, hiszen így sosem unatkoznak. Nem túl költségesek, havonta pár ezer forintból minden kijön, amire szükségük lehet.

Hüllők

Itt is széles a kínálat. Rengeteg sikló és kígyó közül lehet választani, de aki nem annyira rajong ezekért az állatokért, azoknak még mindig ott vannak a gyíkfélék. Egy kaméleon pedig egyenesen király tud lenni. Ugyan az áruk kicsit borsosabb, hiszen egy-egy hüllő ára 10 ezer forint körül kezdődik, de csak minimális igényeik vannak. Nekem például egy siklóm van, hetente, vagy kéthetente egyszer eszik egy egeret, ami 250 forintba kerül. Egy megfelelő méretű terráriumban pedig nagyon jól érzi magát.

Pókok

Nagyon sokan félnek tőlük, pedig a legtöbb pók teljesen ártalmatlan az emberre. Nem igényelnek nagy mozgásteret és táplálék szempontjából is beérik kevéssel. Szintén olyan állatok, melyek elvannak egész nap magukban. Lehet velük ijesztgetni másokat. Kifejezetten szeretnek az ember karján sétálgatni néha.

Papagáj

Nagyon szeretnek beszélni. Egyes példányok megállás nélkül csak mondják a magukét. Olyan helyre valók, ahol nem zavarják a szomszédokat se. Szeretik a társaságot, ezért célszerű beszerezni mellé egy társat. Meglepően ügyes állatok és valamelyiket meg lehet tanítani a hangutánzásra is.

A legkevesebb törődést igénylő háziállatok
Milyen állatod van?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta