Lehetetlen volt a magyarérettségi a korlátozások miatt?

Rovat

Megosztás

Mégis, hogyan zajlott a korlátozások megtartásával a magyarérettségi? Csató Boglárka interjút adott nekünk, és megosztotta friss, ropogós tapasztalatait!

Sokakkal egyetemben, Csató Boglárka is szép ruhába bújt ma, hiszen e jeles napon tette le az érettségit magyarból. Na, de milyen körülmények között sikerült vizsgázni? Mennyire érezte nehéznek ebben a helyzetben?

Arról már olvashattatok, mik voltak a magyarérettségi 2020-as feladatai, most pedig lássuk, hogyan telt a gyakorlatban!

A tapasztalataim alapján reggel még nagy volt a szigor. A 2 méter távolságot mindenki betartotta, hiszen nagy nyomást gyakorolt ránk a rendőrök, a maszkok és a kesztyűk látványa. A mi iskolánkba 3 helyről történt a beléptetés aszerint, hogy melyik teremben írjuk majd a dolgozatot. Belépés előtt lefertőtlenítették a kezünket, és akinek nem volt, kapott kesztyűt és maszkot. A teremben 10-en voltunk, és szigorúan, a lehető legmesszebb ültünk le egymástól. Szerintem annyira nem nehezítették meg a dolgunkat ezek az óvintézkedések.

 

– nyilatkozta Csató Boglárka a Középsulinak. Aztán hozzátette:

Kivitelezhető volt így is az érettségi.

 

Lehetetlen volt a magyarérettségi a korlátozások miatt?
Szerinted, nehezebb most az érettségizőknek?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta