Ezek a 2020-as magyarérettségi feladatai

Rovat

Megosztás

A könyvek történetéről, olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók az idei magyarérettségi első részében – a vizsgázóknak először értelmezniük kell a kétoldalas szöveget, majd különféle feladatokat kell az alapján megoldaniuk, tudta meg az Eduline.

Szintén az első részhez tartozó szövegalkotási részében pedig a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kell írniuk a diákoknak.

Középszinten négy óra alatt két feladatlapot kell megoldani: az első rész megoldására 90 percet kapnak, ebben egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladat van. A vizsgadolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti, ezután jön a második rész, amire 150 perc lesz.

10:30 Hivatalosan most fejezték be az első feladatlapot az érettségizők. A dolgozatokat a felügyelőtanárok összegyűjtik, ezután osztják ki a második feladatlapot, amelyben egy műértelmező szöveget kell írniuk a vizsgázóknak 150 perc alatt. Összesen 100 pontot szerezhettek mindkét szintű feladatsorral.

Középszintű 2. rész.

Egy Fekete István-novellát, egy Arany János- és egy Tóth Árpád-költeményt is kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében. A műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódik. Ezek közül a diákoknak egyet kell választaniuk: egy mű (vagy műrészlet) problémaközpontú, értelmező bemutatását vagy két mű (vagy műrészlet) adott szempontú összehasonlító értelmezését. Bármelyiket is választják a diákok a kettő közül, egy 400-800 szavas szöveget kell alkotniuk.

Közben kiderült, hogy pontlevonás sok mindenért jár. Így természetesen minden fajta helyesírási hibáért, de azért is, ha túl rövid vagy éppen túl hosszú a megírt esszé.

13:00 Padam! Vége. Mindenki letette a tollat, letelt a 240 perc. A mai magyarérettségi megoldásait délután ismerteti az M1 televízió, fél 3-tól. Aki erről lemarad, 6-tól az M5-ön pótolhatja. Szerdáig ez lesz a menetrend, szaktanárok mondják el, hogyan kellett helyesen vizsgázni. Kedden a matematikai feladatsor kérdéseire adott válaszokat mutatják be, míg szerdán a történelmi érettségi feladatait veszik végig.

Főkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: Eduline

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta