Ezt nézed:  / Divat/Életmód / Hírek / Lehetsz sikeres Magyarországon?

Lehetsz sikeres Magyarországon?

A Sikeresen Magyarországon nevet viselő rendezvény arra akarja felhívni a figyelmet, hogy hazánkban is van lehetőség karrier építésre, csak meg kell találni a módját. A sikerért külföldön is meg kell dolgozni, miért ne lehetnénk itthon sikeresek?

Szép karriert befutott szakemberek adták át élettapasztalatukat, és sikerük kulcsát a hallgatóságnak, a Sikeresen Magyarországon rendezvény keretein belül. Gyakorlatilag beigazolódott mindaz, amit eddig is sejtettem, hogy a minőség mindig győzedelmeskedik a mennyiség fölött. Lehet rossz minőséget produkálni, csak nem érdemes. 🙂

Mit jelent mindez a valóságban?

Sárközi Ákos, a Borkonyha mesterszakácsa klasszikus szakmai pályán indult el, szakközép, szakmai tapasztalat szerzés, majd az újjászületés!

Amikor találkozol azzal, ami igazán Te vagy, azzal a szakmával vagy élethelyzettel, amibe szerelmes tudsz lenni. Így lesz kerek az egész.

 

Sárközi_1

A kis családias hely olyannyira fut, hogy szezonban naponta több, mint 100 vendéget kénytelenek visszautasítani. Kevés a hely, de így minőségi munkát lehet folytatni. Ákos hazai és nemzetközi piacról szerzi be az alapanyagokat. Attól függ, mit hol kap meg jobb minőségben. Ha kell, maga utazik Franciaországba, felkutatni egy új ízt, összetevőt, esetleg beszállítót. Teljesen természetes számára, hogy nem csapja be a vendégeket, és a legjobb minőségből igyekszik készíteni az ínycsiklandó, olykor extravagáns ételeket. Nektek is összefutott a nyál a szátokban? Na, én éhesen ültem be a rendezvényre. 🙂

Túl erkölcsösen hangzik, hogy igaz legyen? 🙂 Ki fog derülni, mi az valóság…

Szilágyi Csenge színésznő igazi jelenség. Ha megérkezik valahova, azt nem lehet nem észrevenni. Rá lehet mondani, hogy színpadra született.

11210370_10204187172348865_2024515499_n

Hogyan lehet ma Magyarországon színész karriert befutni? Lehet e egyáltalán?

Mindent lehet, csak nem szabad sajnálni rá az időt, az energiát, és be kell dobni mellé egy jó nagy adag önbizalmat is. Minden egy színész táborral kezdődött, ami kezdetben csak nyári elfoglaltság volt, majd továbbtanulási irány lett belőle.

Mit jelent itt az önbizalom?

Csenge színészi pályára szeretett volna lépni, de ehhez a szülei kicsit szkeptikusan álltak. Erre azzal a megoldással állt elő, hogy, ha megnyeri az országos szavalóversenyt, akkor beadja a jelentkezését. A verseny napján kijelentette, hogy ott őt Jordán Tamás, a Nemzeti Színház akkori igazgatója, fel fogja fedezni! Végül 2. lett és Tamás még a vége előtt elment. Később mégis megcsörrent a telefon, és Jordán Tamás volt a vonal túlsó végén. A találkozásukkor munkát ajánlott Csengének az akkor induló színházában, ha nem vennék föl a színművészetire.

Na ezt nevezem én profi bevonzásnak! Csenge szerint a szerencse is végig kísérte, de keményen megdolgozott az eredményeiért, és ma is ezt teszi. Az utolsó évben tudatosan készült a felvételire, több verset és kötelezőt tanult meg, mint, ami az elvárt volt, és még az érettségit is ötösre csinálta.

5138-1-450x300

Nincs a dologban hókusz-pókusz, imádd, amit csinálsz, mindig tűzz ki célokat, amiket érj is el :), és sose kételkedj magadban! Ezekre a tulajdonságokra a legnehezebb szert tenni, de elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, és nem csak Magyarországon!

Tóth Tamás, az M1 meteorológusa nem is pontosan érti mi hogyan történt vele, de pontosan ott van, ahol lennie kell. Már általánosban hatalmába kerítetté őt a légkör változásai, és eldöntötte, hogy a meteorológia irányába megy. Önszorgalomból mérőállomáson dolgozott, figyelt, nyarakat szentelt az időjárásnak. Az egyetem utolsó évében már dolgozott, majd egy idő után visszahúzott a szíve vidékre. Ezt a főnökének meg is mondta, pénteken, hétfőn felkeresték az M1-től, hogy meteorológust keresnek, és érdekli e a dolog. Azóta is viszontláthatjuk a képernyőn.

11257682_10204187172108859_1214390547_n

 

Mi a közös ezekben az emberekben?

Hivatást választottak, nem pedig munkát.

Mindig tűznek ki célokat maguk elé.

Keményen dolgoznak azért, hogy elérjék a céljaikat.

Hisznek magukban, és abban, hogy minden a lehető legjobban alakul.

Önmagukat tudják adni, ami által újabb lehetőségekre tesznek szert.

 

Ezeket a tanácsokat fogadjátok meg, és amin kell változtassatok, és akkor nem csak Magyarországon lesztek sikeresek, hanem bárhol a világon! De miért hagynátok itt mindent, ha itthon is megy? 😉

 

Sikeresen Magyarországon
Számodra mit jelent a siker?

 

kép: www.gaultmillau.hukulter.huwww.aiche.org