19 évesen átéltem életem első lelki válságát, amiben csak én voltam magamnak. Okozója, egyszemélyes résztvevője, lehetséges megoldója. És akkor levágtam a hajam. A válságokat megoldandó sokszor gondolunk arra, hogy megváltoztatunk valamit a külsőnkön. Miért jó ez az út, vezet-e valamire, valahova, vagy ez is csak azt bizonyítja, mily végtelenül manipulálható az ember, akár saját maga által?
Hát persze, hogy az. Manipulálható. Ha megkérdezik tőlünk, hogy mennyit szeretnénk keresni egy hónapban, és közben felmutatnak egy száz forintost, azt mondjuk: 100 ezer forintot. Pedig mondhatnánk egy milliót is! Másban miért lennénk kevésbé megvezethetőek?
Védelmünkre legyen mondva (mert amúgy én szeretem az embereket), ezek a jelenségek nem azt mutatják, hogy butácskák vagyunk. Gondolkodásunknak egyszerűen vannak törvényszerűségei, amik ellen vajmi keveset tudunk tenni.
Vegyük komolyan magunkat, és írjuk körbe, mi is az a válság. Ilyenkor az egyén képtelen szembenézni azokkal a körülményekkel, amik veszélyeztetik a lelki egyensúlyát, és a probléma mindennél fontosabbá válik számára. Ilyen helyzetben a szokásos eszközeink, amivel máskor megoldunk egy problémát (beszélgetünk valakivel, elmegyünk futni, megiszunk egy jó italt) nem bizonyulnak megfelelőnek. Jöhet a hajvágás?
Egy másik definíció szerint a válság egy feszült és fájdalmas állapot. A velejáró érzések: fenyegetettség, kilátástalanság, elveszettség. Ez az állapot azonban magában hordozza a pozitív és negatív irányban történő változást is. Emellett fordulópontot jelent az egyén számára, és tovább terheli a problémamegoldó kapacitását.
No már most, ez több dolgot is jelent: egyrészt, hogy teljesen igaza van annak, aki egy lelki válságot homlokpiercinggel akar megoldani. Másrészt, hogy ha amúgy is élsportoló vagy, a testmozgás nem fogja megoldani a válságodat. Harmadrészt, ide pont jöhet imádott közhelyeim egyike: válság nélkül nincs fejlődés!
Vagyis: el kell esned ahhoz, hogy fel tudj állni. Vaagy: le kell nyúznod a kezed, hogy be tudjon gyógyulni a sebed. Lassan oravecznórai magasságokba szárnyalok, úgyhogy gyorsan abba is hagyom, és miután megtanultam jelzőket gyártani tulajdonnevekből, visszatérek az eredeti témámhoz: a válságokra szükségünk van.
Mivel a válságok fordulópontot jelentenek az egyén számára, elég kézenfekvőnek tűnik, hogy a fordulópontra úgy dolgozol rá, hogy megváltoztatod a külsődet. Hajvágás, hajfestés, ruhavásárlás, piercingek, teljes stílusváltás: teljesen ok.
A veled történt rosszat összekapcsolod a régi külsőddel, és ha belenézel a tükörbe, az jut eszedbe, amitől most 100-as zsepiket használsz el órák alatt. Vagy a másik fajta vagy, a még rosszabb: a minden rendben van típus, akinek eszébe sem jut kimutatni, hogy kakán van. Ezért hát a külső megváltoztatása teljesen természetes, egészséges és célravezető orvoslása a lelki válságoknak.
A következő one of my favourite közhely pedig legyen lészen a megoldás mindenre: csak akkor tudsz magadon kívül alkotni akármit, ha szereted magadat. Az első, és legelső dolog, hogy szereted azt, ami vagy, mert csakis azt teremtheted meg magadon kívül, amit belül már felépítettél. Először adni kell ahhoz, hogy kaphass, és először neked kell tenned azért, hogy szeressenek. A szeretet nem másokkal kapcsolatos, külső élmény, hanem egy belül megteremtett, és utána kisugárzott energia. Tehát a válság megoldása ott kezdődik, hogy elkezded szeretni önmagadat, és azt a testet, amiben csücsülsz. Ha ehhez az kell, hogy első lépésben megváltoztatod azt: hát rendben.
kép: pixabay.com
