Liam Payne a One Direction összeborulásával dobálózik

Rovat

Megosztás

2018. június 18. /hétfő/ 14:55

Az MTV Total Request Live (TRL) című műsorában járt Liam Payne, a volt One Direction volt tagja, ahol nézői kérdések hangoztak el, és az egyik lány arról kérdezett, hogy mikor fog megtörténni az a bizonyos újraegyesülés, amit már többször is beharangoztak a médiában, de eddig még semmi nem történt.

Liam a következő választ adta a kérdésre:

“Nem tudom, mikor fog megtörténni. Azt hiszem, mindenkinek a bandában joga van, hogy most a saját sikerét élje meg, mert mindenki jól csinálja külön-külön, amit csinál. Megérdemlik a többiek is, hogy külön-külön folytassák. Mindenki keményen dolgozik. (…) Nem igazán szeretnék egy dátumot kitűzni, hogy na, akkor ekkor folytatjuk. Csak nemrég voltam Louisnál évek óta először, nagyon jó volt kicsit vele lógni. Olyan volt, mintha bemásztunk volna egy időgépbe. Persze, mindannyian mondtuk már a médiában, hogy jó lenne újra összeröffenni zenélni, de még sosem említettük egymásnak a dolgot. Mondjuk, én Louisval beszéltem róla, de én is csak érintőlegesen. Azt gondolom, hogy ez egy bizonyos ponton meg fog történni, de nem tudnám megmondani, mikor.”

Liam válaszát angol nyelven itt tudod megnézni a többi kérdéssel és válasszal együtt:

https://www.youtube.com/watch?v=1mhaiC0BsiE

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta