Erre hívja fel a figyelmet egy új könyv Angliában /The Trainable Cat/, mely a macskák nevelésével foglalkozik. A kutyákkal ellentétben a macskákat sokáig nevelhetetlen állatoknak tartották, de szorgalmas kutatók kiderítették: rájuk is lehet hatni. Nem úgy persze mint a kutyákra. A kutya ugyanis társas lény. Ezért elfogadja a büntetést, ha belátja: az jogos volt és végső soron az ő érdekét szolgálta. A macska magának való lény: ha megbüntetik, akkor a gazdira haragszik meg és nem a saját hibáját próbálja meg elkerülni.
A jó szót és a kedvességet a macskák is imádják. Ezért azzal kell kezdeni a kismacskák nevelését, hogy veszünk neki egy saját kis takarót. Ezen a relaxáló takarón játszunk vele és megtaníthatjuk neki, hogy ezen aludjon. A macskák a megszokás rabjai. Ha valamit egyszer megszoknak, akkor annak úgy kell maradnia! Ezért félnek az új emberektől és dolgoktól.
Az emlékezetük nagyon rövid. Csakis szagok alapján veszik észre azt, hogy olyan ember érkezett, akit már ismernek.
Reménytelen dolog elmagyarázni nekik, hogy azért megyünk az állatorvoshoz, hogy meggyógyítson. A macskák értelme ugyancsak korlátozott. Ilyen bonyolult összefüggéseket már nem értenek meg. A pozitív ösztönzés ugyanakkor hatásos: finom csirke falatok motiválhatják a macskát arra, hogy megtegyen valamit amit különben nem szeretne.
Persze a macska nevelés sem problémamentes folyamat. Van olyan négylábú kedvenc, amelyik meg akarja enni azt a könyvet, amelyik a macskák nevelését taglalja. A türelem itt is nagyon fontos mint minden pedagógiai folyamatban. Főként pedig óvakodjunk attól, hogy a macskák szemébe nézzünk! Ez számukra a támadás jele! Vegyük mindig figyelembe, hogy a macskák állandóan félnek: egy asztalról leeső papír darab a frászt hozza rájuk. Utána napokig dühösek a gazdira, mert nem érti szeretett macskáját, aki magának való lény és nem tart különösebben igényt az emberi társaságra …
Szöveg: Lengyel Miklós
