Magyarország és Románia után Szlovákiában is elindult az OTP “OK projektje”

Rovat

Megosztás

Szlovákia és Magyarország fiataljainak egyaránt van mit tanulni a pénzügyi tudatosságról – mondta Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője azon a pozsonyi eseményen, ahol aláírták az alapítvány és a szlovákiai OTP READY Alapítvány közötti együttműködésről szóló megállapodást. Az esemény három vendégét kérdeztük, hogyan látják a szlovákiai, a magyarországi és a romániai fiatalok pénzügyi attitűdjét.

otp_gyerekek109_1412953588 

Az OTP READY Alapítvány az OTP Fáy András Alapítvány által kidolgozott pénzügyi tudatosságra nevelő programot valósítja meg  szlovák viszonyokhoz adaptálva. Zita Zemková, az OTP READY Alapítvány kuratóriumi elnöke a Középsuli.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a szlovákiai fiatalok tisztában vannak vele, mi a takarékoskodás. De mivel még nem ők keresik meg a pénzt, hanem a szüleiktől kapják, ezért nincsenek ráutalva, hogy odafigyeljenek a takarékosságra. A kezdeményezés célja is főként az, hogy megtanuljanak bánni a pénzzel. Megtanulják, hogy egy fizetésből hogyan tud egy család egész hónapban élni, kölcsönt fizetni úgy, hogy még spórolni is tudjanak. Leginkább a hitelekre vonatkozó ismereteiket szükséges bővíteni. Nagyon fontos, hogy ha valaki fiatalon belevág és hitelt vesz fel, sokszor nem érzékeli, hogy ezzel mekkora terhet vett a vállára és mekkora felelősség hárul rá ez által. Vannak országok, ahol az eladósodott lakosok száma óriási. A cél az, hogy nálunk ez soha ne következzen be.

Vizi E. Szilveszter, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumi elnöke a Globoport.hu kérdésére válaszolva elmondta, a fiatalok pénzhez való problémás viszonyának gyökerét abban látja, hogy már az idősebb korosztályoknak is problémát okoz, hogyan kell félre tenni, hogyan kell gazdálkodni, hitelt felvenni.

IMG_2068

Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője a Középsuli.hu kérdésére válaszolva kiemelte, az “OK Projekt” Szlovákiában most teret kapó franchise-rendszere már egy ideje sikerrel üzemel Romániában. A romániai és a magyarországi, illetve a szlovákiai fiatalok szemléletbeli különbségét megalapozza az, hogy Szlovákiában már euró a fizetőesztköz. Az egyén gazdálkodásában azonban alig vannak különbségek a térség országai között. Érdekesség, hogy a romániai magyarok és románok mégsem teljesen azonos módon viszonyulnak a pénzhez. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a román fiataloknak kevésbé fontos  a karrierépítés szempontjából az, hogy sok pénzt keressenek, mint romániai magyar kortársaiknak.

Képek: H.A., világszám.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta