Malawiban a vízilovak párzására ébredhetnek a helyiek

Rovat

Megosztás

Az Inforádió Világszám műsorvezetője, Dr. Kiss Róbert Richard ezúttal Malawi egyik városába, Blantyre-be utazott, hogy onnét számoljon be a hallgatóknak erről a nem mindennapi afrikai országról.

Korábban már olvashattatok arról, hogy az AHU együttműködésének köszönhetően útnak indult a XII. Orvosi Misszió. A magyarok már hazaértek, de a hétvégén ismét Malawiban érezhettük magunkat a Világszám műsorvezetőjének köszönhetően.

Az esemény apropója nem más volt, mint hogy Magyar Napot rendeztek Blantyre egyik iskolai intézményében, ahol a gulyás és a pogácsák mellett a Túró Rudi is nagy sikert aratott. Az ételek elkészítése azonban külön kihívást jelentett a készítőknek.

„Nem ment könnyen, nem úgy, mint otthon, hogy bekapcsoljuk a gáztűzhelyt vagy a villanytűzhelyt.„

– mesélte Jakkel Anna, kecskeméti házi orvos, aki azt is elmondta, hogy közel 350 adagot készítettek.

IMG_2882

„A hamuba sült pogácsa elkészítése érdekes történet volt. A sütés közben leállt az áramszolgáltatás. A gyönyörűen megkelt tésztánk kárba ment volna, ha nem találunk ki valamit ennek az elkészítésére. Malawiban megszokott tűzhelyként három követ használnak, amiket háromszögbe raknak, majd középre helyezik a faszénből készült tűzrakó helyet.”

– ezt az ötletet alkalmazták Jakkel Annáék is, akik hasonlóképpen tudták elkészíteni a pogácsákat, amikbe még különböző színű nemzeti zászlót is elhelyeztek, amiket később a lakosok a fülük mögé és a hajukba tűztek.

IMG_2849

A Magyar Nap céljai között szerepelt az is, hogy a magyar kultúrát megismertessék a helyiekkel.  Mindemellett a hazai vállalkozók számára is szeretnének új lehetőségeket mutatni és a kapcsolatépítésre is nagy figyelmet fordítanak. Tudhattuk meg Szeremley Csabától, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ vezetőjétől, aki már több éve él kint Malawiban.

A körülbelül 16 millió fős országban már kínai és francia befektetők is jelen vannak, sőt a dánok már sörgyárat is építettek.

IMG_2920

Szórakozóhelyek vannak, de azokat nem úgy kell elképzelni, mint Európában. Túlkínálat nincsen, hiszen leginkább csak sört és kólát lehet kapni. Mosdó és víz pedig nincs minden helyen.

Áramszolgáltatás nem mindig van, hiszen a nagyrészük  vízerőművekkel működik, de mivel 6 hónapja alig esett kint eső, az alacsony vízszint miatt nem mindig működik megfelelően az áramtermelés. A közbiztonsággal azonban ritkán van probléma.

Az african time-ról pedig már olvashattatok, miszerint Afrikában a megbeszélt időponthoz képest szinte minden 2-3 órával csúszik. Ehhez hozzá kell tudni szokni.

Az egészségügyi ellátás rendkívül elmaradott. Pontosan ezért nagy szükség van az országban önkéntes orvosokra.

„Én úgy éreztem gyakorlatilag, hogy a világ végére kerültünk. Földúton több, mint egy órát kellett zötykölődni. A Mozambiki határ szélére kerültünk. Gyakorlatilag az egészségügyi ellátás teljes hiánya volt tapasztalható. Találkoztunk olyan fejlődési rendellenességgel született gyerekekkel, aki már 5 évesek és még életükben nem láttak orvost.”

– mondta Dr. Pálinkás Edina, orvos, majd hozzátette, hogy sok fejlődési rendellenességgel élő gyerekkel találkoztak, akiknek a szülei azonnali gyógyulást reméltek az orvosoktól, de ez sajnos a valóságban nem így működik.

IMG_3476

Szijjártó Sarolta, a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete is megosztotta élményeit a hallgatókkal. Az orvosnőt leginkább a körülmények és a gyermekek helyzete döbbentette meg.

„Azt vettem észre, hogy sokan nagyon furcsán néznek ránk. Kinevettek minket és amikor fölraktam a napszemüveget a fejem tetejére, akkor pedig a gyerekek általában megijedtek tőle, és akkor jöttem rá, hogy egy olyan helyen vagyunk, ahol valószínűleg sok gyerek még nem is látott fehér embert. Ez így egy kicsit sokkoló volt mindkét félnek.”

– osztotta meg velünk élményeit az orvos. A gyerekek szakadt ruhákban mászkálnak és jó néhányuknak valószínűleg csak az az egy ruhája van egész évben.

A fiatal leányanyukák is sokan vannak, akik már 14-15 évesen is szülnek, de általában azt sem lehet tudni, hogy ki az apa, illetve az is előfordul, hogy elhagyják az anyukákat a férfiak.

IMG_3568

A magyar utazók a szafarit is megcsodálhatták, ahol olyan különleges állatokat tekinthettek meg, mint a krokodil, a víziló vagy az elefánt. Az sem ritka, hogy a helyiek a vízilovak hangjára ébrednek, mert épp párosodni szeretnének. Tudhattuk meg ezt is a műsorvezetőtől.

A közeli Malawi tó élővilága páratlan, de mint azt megtudtuk Szeremley Csabától a halászat egyre veszélyesebb helyzetben van a túlhalászat miatt. Turizmusban viszont nagyon le vannak maradva Malawiban.

A kiutazás Malawiba a rengeteg oltás, a hivatalos ügyek elintézése és az anyagi költséget tekintve nem túl egyszerű. Az infrastruktúra nem a legjobb. Uganda például ebből a szempontból fejlettebb, de a műsorvezető szerint Malawinak pont ez a különlegessége, hiszen itt még viszonylag meg van az a régi afrikai hangulat, amikről már rengeteget hallhattunk.

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Fotók: Kiss Róbert Richard

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta