A Mediacom utolsó szezonmérkőzése – A győzelem a cél

Rovat

Megosztás

A játékosok bemelegítenek, az ösztönző szavak felharsognak, majd kezdődhet a verseny.  A Medicom Kiadó Középsuli és a Nestlé csapata pályára lép, méghozzá a szezonban utoljára.

A versenyt energikusan kezdik és rögtön az első lépések után szoros mérkőzés alakul ki.  Néhány félresiklott lépés és dobás után összeszedik magukat, majd egyre szebb cseleket és taktikus lépéseket lehet látni a nézői sorból. Mindkét csapat erejét erősítik a lányok, nem is akárhogyan. Igazi amazonként küzdenek. Sőt, olykor-olykor még azt is elhiszem, hogy a csajok jóval durvábban küzdenek a győzelemért. Az eleje csak bemelegítés volt, ahhoz képest, ami most következik.

Egyre inkább belelendülnek a játékosok és a Nestle hamar átveszi a vezetést. Közben megérkezik a többi csapattárs is és megtörténnek a cserék és a beállások. Izzik a hangulat, nem finomkodnak egymással. Épp, hogy csak a linóleumot nem marják fel az eséseikkel. Szörényi Péter újságíró bordó mezben játszik ellenfeleihez hasonlóan, és ha ezzel nem is a megtévesztés volt a célja, tökéletesen összelehet zavarni az ellenfeleket.

https://www.youtube.com/watch?v=VT_JAmHg8bc

 

Az tény, hogy mindkét csapatnak meg van a saját erőssége, a baj csak az, hogy a Mediacomnak épp a centere nincs jelen. Messziről is látszik, hogy a Nestlé tagjai jól ismerik egymást a játékban és már összeszokott csapattársak. Nem véletlenül tartják a vezetést. A Mediacom azonban rendkívül lelkesen játszik, nem adják fel. A lányok 3 pontos dobásai csak úgy repkednek.  A meccs közepén egyre durvább a játék. Mi lesz még a verseny vége felé?

A Mediacom sikeresen kicselezi riválisait. A szurkolók is szépen-lassan egyre többen lesznek a teremben. Amikor már azt hinnénk, hogy kezdenek kifulladni játékosaink, akkor hirtelen labda éri a hálót. Dr. Kiss Róbert Richard, elismert újságíró pontot szerzett csapatának.

https://www.youtube.com/watch?v=XdDiaERyFF8

 

A Mediacom úgy tűnik megtáltosodott, mert nem sokkal KRR dobását követően újabb pontot szereznek, ezúttal egy női játékos sikeres dobásának köszönhetően.

https://www.youtube.com/watch?v=2arIe5JHLBA

 

A meccsből már nincs sok hátra. Megkezdődök a visszaszámlálás. 10 9 8 7 … és aztán Madár, a Mediacom kiváló csapattagja, az utolsó percben kosára dob. A játékot lefújják, és bár a Mediacom meghúzta a végét, így sem sikerült győzedelmeskednie a Nestlé felett. Ettől függetlenül rendkívül élvezték a játékot és hálásak, hogy itt lehettek. Kezet fognak egymással és gratulálnak.  A meccs után, Kiss Judittal, a Mediacom csapattagjával és a Középsuli újságírójával beszélgettem.

„A harmadik és a negyedik negyed nagyon jó volt. Az utolsó két negyedben több pontot dobtunk, mint az ellenfél, úgyhogy ahhoz képest, amire számítottunk ez nagyon jó teljesítmény volt. Körülbelül 10 pontos különbséggel kaptunk ki, de sokkal nagyobb különbségre számítottunk.”

 

Erős ellenfél volt a Nestlé?

„Igen, határozottan. Az ellenfél játékosai már korábbról ismerik egymást, pontosan ezért jóval összeszokottabb csapat, mint a miénk. Én például április óta vagyok a Mediacom csapatában. Tehát ők régebb óta játszanak együtt, mint mi. Ráadásul nálunk nincs most centerjátékos, ami nagy hátrány, hiszen nincs, aki leszedje a lepattanókat. Az ellenfélnek legalább kettő centere is volt .”

 

Mennyire fáradtál el?

„Nagyon. Egy hivatalos meccshez képest ez sokkal pörgősebb volt, mert nincs annyi szünet, így szinte folyamatos mozgásban vagyunk.”

 

A szezon utolsó meccse volt, de fogtok még találkozni a pályán a csapattársakkal?

„Meccs nem lesz az biztos, de én örülnék neki, ha játszanánk még együtt. Plusz lenne is még hová fejlődnünk csapatként, hogy mi is összeszokjunk, mert azt gondolom, hogy ez nem a maximális teljesítményünk. Ennél sokkal jobbak is tudunk lenni, ha összeszokott csapattá válunk.”

 

Dr. Kiss Róbert Richard szerint az ez évi szezon nem volt a legeredményesebb, de ebben szerinte is nagy szerepet játszott a kieső centerjátékos. A következő szezont talán majd sikeresebben indítják. Ti szurkoltok nekik? 😉

 

Fotó: 38.media.tumblr.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta